A Cisco a távközlés élénkülését várja

MTI Sajtóadatbank, 2002. június 7. 10:56
A világ legnagyobb internetberendezés gyártója, az amerikai Cisco Systems a következő évben a beruházási tevékenység újbóli élénkülését várja a távközlésben. John Chambers vezérigazgató szerint először a piac élénkül meg, majd ezt követik a vállalatok, és azután a szolgáltatók. A szolgáltatók lemaradása két-hat hónap a vállalatok mögött - vélekedett egy atlantai szakmai konferencián.
A Cisco forgalmának csaknem 80 százalékát nem távközlési vállalatok adják, és körülbelül 20 százalék jut a távközlési cégekre. Chambers szerint a következő két-öt évben a Cisco forgalmának 40-50 százaléka jut majd a távközlésre. - A vállalati ügyfelek kiadásait illetően derűlátóbb vagyok konkurenseimnél - mondta. Megismételte azt a korábbi kijelentését, hogy a vállalati ügyfelek számításai szerint a kiadásaik 2002 második felében még változatlanok lesznek vagy kicsit emelik. Nem volt hajlandó nyilatkozni az üzleti év mostani, negyedik negyedéről.

Elemzők szerint a 2001/2002-es üzleti év júliussal záruló negyedik negyedében a Cisco forgalma 4,92 milliárd dollár, egy részvényre jutó profitja 12 dollárcent lesz.

A harmadik üzleti negyedévben a költségcsökkentési intézkedésekkel a Cisco - elemzőket is meglepve - profitját több mint megháromszorozta. A rendkívüli tételek előtti profitja 838 millió dollár, egy részvényre vetítve 11 dollárcent volt. Az előző pénzügyi év harmadik negyedében 230 millió dollár volt a profit, ez 3 dollárcent egy részvényre vetítve. Forgalma 4,82 milliárd dollár volt, az egy évvel korábbi 4,73 milliárd dollár helyett.

A kaliforniai, San Jose-i központtal működő vállalat igyekszik bővíteni távközlési tevékenységét. Megállapodásokat írt alá a brit Cable and Wireless plc és a Sprint Corp. vállalatokkal berendezések szállításáról. Chambers megerősítette, hogy vállalata továbbra is terjeszkedni akar, mindenekelőtt a kis- és közepes vállalatok felvásárlása útján, és a gyorsan előretörő szolgáltatókra összpontosít. A távközlési piac legfontosabb szögleteiben folytatódik a konszolidáció, és a piaci konszolidáció gyorsabb, mint azt érzékelni lehet - mondta.