Kelet-Európa: kevés a legális szoftver

, 2002. június 14. 19:41
A BSA (Business Software Alliance) kiadta legfrissebb jelentését az illegális szoftverhasználat mértékéről a világ országaiban. A tanulmány szerint Oroszországban csökkent a "kalóztevékenység", míg a világon, összességében, jelentősen megnőtt a programlopások száma.
A BSA már hetedik éve készíti az egész világra kiterjedő felmérését. A szövetség tagjai között olyan cégek találhatók, mint a Microsoft, az Apple Computer, a Network Associates, a Symantec, az Adobe, a Borland vagy a Macromedia.

A BSA elemzői a globális helyzetet aggasztónak nevezték. A statisztikák arról tanúskodnak, hogy világszinten második éve folyamatosan növekszik a kalózmásolatok aránya. A világ összes szoftverének használatát figyelembe véve az elmúlt év során 37-ről 40 százalékra növekedett az illegális programok alkalmazása. Robert Holleyman, a BSA első embere azért találja különösen rémisztőnek a helyzetet, mert a romlás annak ellenére következett be, hogy a szövetség egyre nagyobb erőfeszítéseket tesz a törvényvégrehajtó szervek bevonására.

Bár a kalózszoftverek használata terén ugyanaz az öt ország "vezet", mint tavaly, mégis elmondható, hogy Oroszországban és a FÁK országaiban fejlődés tapasztalható. Oroszországban 88-ról 87, Ukrajnában 89-ről 87 százalékra csökkent az illegális programok aránya. A BSA számai arról tanúskodnak, hogy Kelet-Európában a szoftverforgalmazókat ilyen módon ért veszteség 30 millió dollárral (404-ről 434 millió dollárra) nőtt a tavalyi év során. Oroszország és Ukrajna a maguk 87 százalékos arányával jelentősen megelőzik a régió feketelistája harmadik helyén álló Lengyelországot (53%), és több mint kétszer akkora aránnyal "büszkélkedhetnek", mint Kelet-Európa legtörvénytisztelőbb országa, Csehország (43%).

Kirill Rannyev, a Borland regionális menedzsere úgy vélekedik, hogy a "kalózkodás" a rossz gazdasági helyzet egyik mellékterméke. Véleménye szerint a nem jogtiszta programok használatának globális terjedése azzal magyarázható, hogy az információtechnológiára szánt büdzsék erőteljesen csökkentek. Azonban attól, hogy kevesebb pénzt szánnak a szoftverekre, azok használatának aránya egy cseppet sem csökkent.

A "negatív hősök", azaz a legtöbb illegális szoftvert használó országok rangsora: 1. Vietnam, 2. Kína, 3. Indonézia, 4. Ukrajna, 5. Oroszország.