A Netért üdvözli az ingyennetet

Szalay Dániel, 2002. szeptember 2. 12:08
A Netfelhasználók Érdekvédelmi Társasága alapító okiratában lefektetett céljai közt szerepel az információ és segítség nyújtása tagjai számára, ezért örömmel vették tudomásul, hogy ingyenes internettel rukkoltak ki cégek Magyarországon - közöttük a Prím Média is.
Július 1-je után az addig meglévő Freestart ingyenes internetszolgáltató mellé jelentkezett másik három cég is, amelyek így szeretnék megkönnyíteni a felhasználók helyzetét. Különösen fontosnak találjuk, hogy ezáltal az ország területének szinte teljes egészéről lesz elérhető ingyenes internet szolgáltatás - olvasható a Netért elnöksége nyilatkozatában.

Mint ismert, a Prím nemrégiben indította el ingyenes internetet biztosító szolgáltatását, a Prímnetet. Részletek kapcsolódó cikkünkben!