Nem nyilatkoznak a volt WorldCom-főnökök

Kiss Ádám Zoltán, 2002. július 8. 19:56
A WorldCom volt vezető beosztású alkalmazottai arra készülnek, hogy a közelgő kongresszusi meghallgatáson egységesen nem szolgáltatnak ki adatokat a cég tevékenységéről abban a kérdéses időszakban, amikor majd 4 milliárd dollárt szándékosan félrekönyveltek.
A meghallgatást a képviselőház pénzügyi bizottságának elnöke, Michael Oxley fogja vezetni, ám máris kijelentette, értesülései szerint mind Bernard Ebbers volt vezérigazgató, mind Scott Sullivan, a volt pénzügyi igazgató élni kíván alkotmányos jogával, és hallgatni fog. A csalás két kulcsfigurájának ellenállása valószínűleg csupán elodázhatja a részletek kibogozását, most azonban nem kötelesek válaszolni. A WorldCom újonnan kinevezett vezérigazgatója, John Sidgmore azonban minden tőle telhetőt megtesz a helyzet rendezésére, és bejelentette, hogy ezt az elhatározását a törvényhozók előtt is meg szeretné erősíteni. Sullivan elmondta, „bár cégünk hírnevén borzasztó csorba esett, ez egy nagyszerű vállalat, és az új vezetés mindent elkövet, hogy megmentsük a céget”. Ez az informatikai szektor számára is igen fontos lenne, hiszen a vállalat felel a világ internetforgalmának feléért.