Digimpro: diMontázs a Modem Időkben

forrás: Prim Online forrás: Prim Online, 2002. július 11. 19:54
A Digimpro létrehozta a világ első di formátumú rádiómontázsát. Az első diMontázst először a Petőfi rádióban, a Modem Idők című számítógépes talkshow-ban július 18-án, csütörtök este 22 órakor lehet hallani, a 94,8 MHz-es frekvencián. A táncolható zenei montázs eredeti változatát a rádióműsor egyik hallgatója, DJ Modem készítette, amelynek di formátumú átdolgozását készítette MS3. A forradalmi di formátum azt jeleni, hogy ez a rádiós montázs lesz az első, melynek akár több ezer változata is lesz.
A diTechnológia a magyar Mester Sándor (közismert nevén: MS3) találmánya. Ez a technológia az első digitális improvizáció vagy a többvariációs lejátszás, mely szerint egy dal vagy egy reklám minden lejátszásnál különböző változatban, folyton változó remixként hallható. A di szakít a zene tradicionális szabályaival azzal, hogy nem csak egy, hanem a dal vagy a reklám rengeteg változatát képes tárolni egyetlen fájlban. Ezen fájlok a dalok vagy a hirdetések, az előadó által a stúdióban rögzített variációit tartalmazzák, és a lejátszás során hallhatóak. A fogyasztók, illetve a felvételt hallgatók az utolsó lejátszáshoz képest mindig különbözőképpen fogják hallani a lejátszott művet.

"A Digimpro rendszer az egyik legérdekesebb számítógépes zenei újítás, amit az utóbbi időkben megismertem. Ha sikerül elérni, hogy minél több zenész megismerje pontosan a lehetőségeit, akkor nagy sikerre számíthat, akár világszerte. Szerintem Mozart is örült volna egy ilyen eszköznek..."- mondta Szilagyi Árpád, a Petőfi rádió, Modem Idők c. műsorának műsorvezető-szerkesztője.

„Megtiszteltetés számomra, hogy rám, mint fiatal DJ-re máris egy olyan zenész-feltaláló figyelt fel, aki olyan fejlesztést végez, ami engem mindig is izgatott. MS3 digimprója nagyon klassz! Szerintem nagy lehetőségeket tartogat a zenészeknek is. A DJ-k mellett pedig megjelenhetnek a diJay-k is…” - ezt már az első rádiómontázs eredetijét megalkotó DJ Modem nyilatkozta.

A magyar Digimpro Kft.-t azzal a céllal alapították 2000-ben, hogy kifejlessze és népszerűsítse a digitális improvizáció újszerű rendszerét. A diTechnológia Magyarországon és világszerte bejegyzett találmány, amely a hangrögzítés elmúlt száz évének legnagyobb találmánya.

A diMontázs letölthető a Modem Idők honlapjáról a www.net.hu/modemidok címen csakúgy, mint Digimpro www.digimpro.com internetes oldaláról.

A diMontázs hallható lesz Budapesten kívül is a Petőfi rádió összes testvéradóján egy időben a következő frekvenciákon:

A kiadvány a világ első diMontázsa, mely a Modem Idők c. műsor indulásának hetedik évfordulójára készült DJ Modem „The Seventh Birthday Mix” c. felvétele alapján.