AOL: vezérigazgató kerestetik

Kiss Ádám Zoltán, 2002. július 12. 21:16
A Time Warner megkezdte az új America Online-vezérigazgató keresését, miután a posztot korábban betöltő Barry Schuler még áprilisban távozott.
Az előző vezető több hónappal korábbi távozása után nem meglepő, hogy új személy fogja betölteni a posztot, ám ezek szerint nem feltétlenül az ügyvezető Robert Pittman. Sok szakértő korábban arra számított, hogy Pittman idővel automatikusan átveszi majd a posztot, ám a nyilvános vezetőkeresés megkérdőjelezi Pittman előmenetelét a cégnél. Személy szerint Pittman számára a legkényelmetlenebb a helyzet, aki a hozzá közel álló források szerint nem szándékozik lefelé mászni a ranglétrán, így végleges kinevezésének elmaradása egyben a cégtől való távozását is jelentheti. A cégnek erős vezetőre lenne szüksége, mivel az online hirdetési piac összeomlása után 2002 első negyedévében, a korábbi év hasonló időszakához képest, 31 százalékkal csökkent a vállalat papírjainak értéke.