DoS támadás a RIAA ellen: Visszaütött a lemezkiadók terve

Tóth Kristóf, 2002. július 30. 20:57
Az Amerikai Lemezkiadók Szövetségének (RIAA) weboldala egy Denial-of-Service támadás következtében az egész hétvégén elérhetetlen volt.
A Record Industry Association of America (RIAA) RIAA.org weboldala kisebb szünetektől eltekintve négy napon keresztül volt elérhetetlen a látogatók számára. A szervezet webszerverének szándékos túlterhelésével járó Denial-of-Service (DoS) támadásra minden valószínűség szerint azért került sor, mert a lemezkiadók a filmstúdiókkal karöltve egy olyan törvénytervezetet próbálnak elfogadtatni az Egyesült Államokban, amely szerint gyakorlatilag szabadon indíthatnának internetes támadást az illegális fájlcserére használt számítógépek ellen.

Mint a RIAA egyik képviselője hétfő délután elmondta, a rosszindulatú, és a szerver lebénítását célzó adattömeg pénteken kezdte elárasztani a szervezet weboldalát, és hétfőn ért véget. A RIAA.org belső hálózatát ezzel egyidőben nem érte támadás.

- Úgy látszik, semmi jobb dolguk nincs így nyár közepén, minthogy lebénítsák a weboldalunkat - mondta a névtelenséget kérő RIAA képviselő. - Könnyen lehet, hogy így 10 perccel kevesebb idejük maradt a zenelopásra - folytatta.

A mostani támadáshoz is alkalmazott Denial-of-Service (DoS) technológia lényege, hogy számítógépek százairól, ezreiről indítanak meghamisított adatcsomagokat a kiszemelt webszerver felé, amely az értelmezhetetlen, és mellesleg óriási mennyiségű információtól megbénul, elérhetetlenné válik a külvilág számára, illetve számos esetben össze is omlik.

A Denial-of-Service és Distributed Denial-of-Service (DDoS) támadásokat a hackerek gyakran alkalmazzák a célpontként kiszemelt webszerverek ellen, mivel - bár léteznek a támadás kivédésére hivatott szoftverek -, a legtöbb esetben nem lehet útjukat állni.

A támadást ezidáig egyetlen hackercsoport sem vállalta magára, nyilvánvaló ugyanakkor, hogy az ahhoz vezető ellenérzést Howard Berman amerikai képviselő törvénytervezete váltotta ki. Az illegális fájlcseréhez (is) alkalmazott P2P hálózatok jogszerű megbénításának lehetőségét célzó tervezet a lemezkiadók és filmstúdiók nyomására született.

A RIAA képviselője szerint a szervezet nem keresi a támadás okát. Mint kiderült, a szövetség webszerverének történelmében ez volt az első eset, hogy a hackereknek sikerült lebénítaniuk a rendszert.