Az Intel után a Microsoft is elpártol az InfiniBand-től

Tóth Kristóf, 2002. augusztus 1. 13:09
Az InfiniBand technológia egyik legfőbb támogatójaként ismert Microsoft a közelmúltban úgy döntött, hogy mégsem épít natív támogatást a technológiához a Windows következő szerververziójába.
A szoftveróriás úgy véli, hogy a legtöbb felhasználó továbbra is a jelenlegi Ethernet hálózati megoldásokat, illetve azok utódjait fogja alkalmazni, ezért az év végén megjelenő Windows .Net Server nem fog natív támogatást tartalmazni a technológiához.

"A Microsoft úgy döntött, hogy nem fejleszti tovább az InfiniBand támogatást" - áll a társaság közleményében. A szoftvercég továbbra is segíteni fogja viszont azokat a társaságokat, amelyek InfiniBand-alapú eszközöket fejlesztenek a Windows operációs rendszert futtató számítógépekhez.

Az InfiniBand technológiát a közelmúltban számos komoly csapás érte, amely közül az egyik legsúlyosabb az Intel azon döntése volt, miszerint a társaság korábbi terveivel ellenben nem ad ki a megoldásra eszközöket. Emellett a Hewlett-Packard vezetői is úgy vélik, hogy a "legtöbb felhasználó nem fog egy teljesen új infrastruktúrát kiépíteni az InfiniBand körül".

Az InfiniBand egykor a szerverek általános összeköttetési technológiájának készült, idővel azonban egyre inkább úgy tűnt, hogy csak a nagyteljesítményű megoldások szegmensében kap helyet. A technológia annak ellenére, hogy olyan cégek álltak mögötte, mint az IBM, a SUN Microsystems, a Dell Computer, a Microsoft, a Hewlett-Packard, a Compaq Computer, és az Intel, egyre inkább háttérbe szorul.

Az elemzők szerint a Microsoft lépése tulajdonképpen logikus, mert a társaság szoftverei elsősorban azon kisebb teljesítményű szervereken népszerűek, amelyekbe az InfiniBand a jelek szerint nem fog bekerülni. A szoftveróriás egyébként továbbra is az InfiniBand Trade Association kereskedelmi szövetség egyik vezető tagja marad.