I. Információcsere világnap

MTI Sajtóadatbank, 2002. augusztus 23. 07:25
Augusztus 29-én Információcsere világnap címmel rendez találkozót informatikusoknak és a számítástechnika iránt érdeklődőknek a NetAcademia Kft.
A rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón csütörtökön Fóti Marcell, a rendező cég vezetője elmondta: 3500 informatikust hívtak, valamint az interneten is meghirdették a programot. Hozzátette: a rendezvény célja, hogy a számítástechnika területén dolgozó szakemberek kötetlen formában cserélhessenek tapasztalatot, és kapcsolatokat alakíthassanak ki a mind több információ szervezettebb hasznosítása érdekében.

A program 14 órakor jelképes CD-csere akcióval kezdődik, minden résztvevő korszerű informatikai lapot kap cserébe egy magával hozott, kidobásra szánt CD-lemezért. Este informatikuskocsma várja fellépőkkel a jelenlevőket.

- A hagyományteremtés szándékával a szervezők minden évben meg szeretnék tartani a találkozót, valamint a jövőben külföldi előadókkal és ipari cégek képviselőivel bővítenék a meghívottak körét - ismertette Fóti Marcell.