A webes visszaélés vált a cégvezetők legfőbb ellenségévé

Tóth Kristóf, 2002. szeptember 4. 12:36
Az e-mail-, illetve webhozzáférésekkel való visszaélés immár nagyobb problémát jelent a társaságokon belül, mint az irodai eszközök ellopása, illetve a hazugság.
Egy, napokban kiadott tanulmány szerint a legtöbb cégen belüli fegyelmi eljárásra immár nem lopás, tisztességtelen, esetleg erőszakos cselekedet, illetve hazugság miatt kerül sor, hanem az internetes irányelvek megsértése miatt.

A felmérés, amelyet a KLegal jogi cég készített a Personnel Magazine-nel együttműködve júniustól augusztusig, 212 brit cég véleményét, adatait tükrözi. A felmérésben szereplő cégek összesen 358 olyan fegyelmi eljárást bonyolítottak le júniusban, amelynek oka e-mail, illetve webes visszaélés volt. Ezzel szemben a vizsgált időszakban 326 fegyelmi eljárást indítottak a cégek tisztességtelen, esetleg erőszakos viselkedés, a biztonsági szabályzat megszegése, lopás, csalás, illetve hazugság miatt.

Az adatok az alkalmazottak céges szabályzatba ütköző internetes cselekedetei mellett arra is rávilágítanak, hogy a társaságok az utóbbi időben igen szigorúan veszik a vállalati interneteléréssel való visszaélést. Ennek oka az esetleges jogsértésekből adódó perek elkerülése, illetve a kieső termelékenység csökkentése. A Hewlett-Packard júliusban például közel 150 alkalmazottját függesztette fel brit leányvállalatánál, illetve kettőt azonnal el is bocsátott a céges e-mail nem megfelelő célú felhasználása miatt.

A felmérésbe bevont cégek 20 százaléka napi rendszerességgel megfigyeli alkalmazottainak e-mail levelezését, és internethasználatát. A KLegal másfél évvel korábbi felmérésében ez az arány még csak 11 százalék volt.

A tanulmány szerint a három fő online visszaélési típus a túlzott mértékű internethasználat, a pornográf képeket tartalmazó e-mailek küldése, illetve a pornóoldalak látogatása volt az időszakban. E-mailen keresztüli rasszista megnyilvánulásra egy, azonnali elbocsátást eredményező esetben volt példa.

A felmérésből az is kiderült, hogy a társaságok tízszer több alkalmazottat bocsátanak el pornóoldalak látogatása miatt, mint amennyi dolgozónak bizalmas információ kiszivárogtatása miatt kell távoznia.