Andrassew Iván újságíró-író nevét az internetezők is jól ismerik: régóta van webhelye, hírlevelének híre futótűzként terjedt el a neten, újabban webblogot (internetes naplót) ír. Tanított online újságírást, internethasználatot újságíróknak, főszerkesztője volt az iNteRNeTTo-nak és az EOL-nak. E-könyveket szerkeszt, kiemelten fontosnak tartja a nyelvhelyesség ápolását a neten... - s nyugodtan illik rá is a fogalom: megszállott internethasználó. Úgy érzem, számára a net munkaeszköz és önkifejezési terep egyaránt. A Száz Sztár elektronikus médiumokat képviselő újságírói között elsőként sorolják fel - ez az ábécérend előnye. Többször voltak a neten közös találkozási pontjaink, s a villáminterjú a világhálónak köszönhetően e-mailben - Budapest és Tahitótfalu viszonylatában - nagyon hamar elkészült. Iván a délelőtt feltett kérdésekre estére már küldte is a válaszokat, mi több, a "webb napok" elnevezésű naplójába is beillesztette az alábbi interjút szeptember 19-éhez.
- Milyen érzés volt, amikor megtudtad, hogy benne vagy a Száz Sztárban? Az érzéseken túl milyen gondolataid támadtak hirtelen?
- Arról kaptam értesítést, hogy "Az élő magyar kultúra száz olyan személyiségét keressük, akik méltán lehetnek hivatásuk és szakmájuk követei a nyilvánosság és a kulturális kormányzat előtt." És hogy rám esett a választás. Én, aki magamat sem tudom képviselni, mint követ! Ha ilyen megtiszteltetés ér, akkor először megijedek, aztán elkezdek nevetni, végül azon gondolkozom, hogy csakugyan komolyan kell-e vennem. De most azt is gondoltam, hátha segíthetek valamit, hátha javíthatok a szakmám helyzetén.
- Minek tulajdonítod, hogy ott vagy a csapatban?
- Fogalmam sincs. Vélhetően valaki kedvel engem, és jelölt. Igazán meg is lepett, mert már három éve tudatosan visszavonultam, csak akkor írtam, ha kénytelen voltam. Most, szeptemberben ismét elkezdtem papírújságokban publikálni. Talán ennek köszönhetem. Csak a rend kedvéért jegyzem meg: nem a hivatástudatom támadt föl, hanem fél évig itthon babáztam a kisfiammal, és egyszer csak észrevettem, hogy elfogyott a pénzem.
- Mi a véleményed az ötletről?
- Azért nem mondok véleményt, mert az ilyen ötletek jól hangzanak, aztán azért vesznek oda, mert egy alkalomra, egy napra szólnak. Vagyis elmegyünk hajókázni, ott diskurálunk, jól is érezzük magunkat, de aztán nincs folytatás. Ha mégis lesz, akkor jó az ötlet. Ha nem, akkor az is valami, ha jól éreztük magunkat, és legalább egy-két dologra fölhívhattuk egymás és a hatalom figyelmét.
- Szeretnék kérni tőled egy újságírói hitvallást... azaz mit tartasz ma a legfontosabbnak személy szerint te a média világában?
- Nekem nincs újságírói hitvallásom. Pofátlanság lenne úgy tenni, mintha folyamatosan valami magasztos cél vezetné a tollamat - illetve a kezemet a billentyűk fölött -, miközben azért írok, mert ebből élek. Ha értenék máshoz is, soha nem írnék újságot. Csak novellákat. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem vagyok tisztában a felelősségemmel, vagy nem okoz nekem némi örömöt ez a munka.
Egyebek mellett azért vonultam vissza az utóbbi években, mert a mai sajtóviszonyokat nem találom alkotásra alkalmasnak. Utálok különféle befektetők és politikai csoportok szolgája lenni.
- Mi a véleményed a hazai média-közállapotokról, mit lehetne tenni a jobbításukért?
- Elképesztőek. A rádiók jelentős része hallgathatatlan, a televíziózásban minden mérhető szint alá esett a közszolgálatiság, a kereskedelmi adók többsége nézhetetlen és undorító, a sajtó jobb oldalán uralkodik a romlott dilettantizmus, a bal oldalán pedig a romlott profizmus. Az internetes újságírás zagyva és koncepciótlan, az egész hálón mindent ellep az igénytelenség. Nem is folytatom. Semmit nem lehet tenni a jobbításért. Ez egy korakamasz társadalom, tele nyegle, félhülye, pénzéhes és gátlástalan okoskodókkal. Meg kell várni, hogy fölnőtt legyen. Hátha magától rájön, hogy azért bizonyos értékekhez ragaszkodni kell, ha egy olyan országot akarunk, amelyikben marad némi méltóság.
Csapó Ida