Internetpavilon - országos hálózat

MTI Sajtóadatbank, 2002. október 3. 10:36
Sikeres volt az országos közterületi internetpavilon-hálózat kiépítésének nyári balatoni "főpróbája".
Az első tizenegy tóparti netpavilon után az egész Balaton-vidéket behálózó rendszer épül ki, s az országban az első pestit és szentesit újabbak sora fogja követni - hangzott el szerdán Balatonföldváron az utcai-köztéri internetezést lehetővé tevő vállalkozás vezetőinek a sajtótájékoztatóján.

Mintegy hatvanmillió forint beruházásával a Balaton-parton létesített pavilonokkal kezdte meg a fővárosi cég az országos hálózat kiépítését, s a nyár eleje óta működő négy földvári, három boglári, két fonyódi, egy-egy lellei és tihanyrévi "világháló-állomás" mellett már Budapesten, a Vidámparkban is üzemeltetnek netpavilont, Szentesen pedig a napokban adják át az érdeklődőknek a közterületi létesítményt.

Az önkormányzatok segítségével kiépülő országos netpavilon-hálózat működtetője, a Citynetpoint Kft. eredményesnek ígérkező tárgyalásokat folytat például Esztergom, Szombathely, valamint több budapesti kerület önkormányzatával a világhálóra közterületről való jutás lehetőségét biztosító "internetállomások" létesítésére.

A magyar szabadalom alkalmazásával születő, közszolgálati feladatokat is ellátó netpavilon-hálózat nemcsak idehaza, Európában is egyedülálló - tájékoztatott Molnár László, a társaság igazgatója.

Mint a cég vezetője az MTI érdeklődésére elmondta, a vállalkozást hárommillió forint alaptőkével tavaly alapították a közterületi internet-hozzáférés biztosítására, tevékenységét az idén kezdte meg, s folyamatban van a társaság alaptőkéjének harmincmillió forintra emelése.

A vállalkozás első éve nem hoz nyereséget, de hosszabb távon a befektetések megtérülését remélik - hangoztatta az igazgató.

A nyolc négyzetméter alapterületű pavilonok két kis helyiségében egymástól elkülönítve használható egy-egy számítógép, amely előre megvásárolt (a helyi postán vagy a pavilon környéki kisebb üzletekben beszerzett) kártyával használható.

Egy-egy kártya háromezer forintért hat órán át biztosítja a világhálón való barangolást, illetve a levelezést, az elszámolás másodpercenkénti, s így rendkívül olcsó - közölte az igazgató.

A júniusi és júliusi nyitó időszakban - próbaként - ingyen használhatták az érdeklődők a tizenegy tóparti netpavilont, s gyakori volt a sorban állás is a különösen a külföldiek és a hazai fiatalok körében hamar népszerűvé vált létesítményeknél.

A legtöbben a balatonföldvári Városháza előtti téren álló netpavilonba tértek be, a legkevesebben pedig a Tihanyrévben fölállított "állomást" használták.

A pavilonokhoz az önkormányzat területet adott, a kikötőkben pedig a Balatoni Hajózási Rt. biztosította az elhelyezést.

A hajózási részvénytársaság bemutatkozását ingyen olvashatták el a világhálón barangolók, s hasonló lehetőséget kínál a működtető cég a helyi önkormányzatoknak is a település bemutatására, a közhasznú ismeretek internetező turistáknak való közlésére.

Egy-két kis forgalmú létesítmény kivételével egész évben, így télen is nyitva lesznek a használókat éjjel-nappal kiszolgáló Balaton-parti netpavilonok - hangzott el a földvári sajtótájékoztatón.