Az NTT Docomo már 4G mobiltelefonos kísérleteket folytat

Tóth Kristóf, 2002. október 10. 20:50
Japán vezető mobiltelefonos szolgáltató cége, az NTT Docomo a napokban sikeresen végrehajtott egy kísérleti tesztet, melynek keretein belül a cég mérnökei mobilkörnyezetben 100 Mbit/s-os letöltési és 20 Mbit/s-os feltöltési sebességet értek el.
Az NTT Docomo munkatársai elmondták, hogy a teszthez egy negyedik generációs (4G) mobiltelefonos rendszer prototípusát használták zárt helységben, valamint hangsúlyozták, hogy mobiltelefonos technológiák segítségével eddig még senkinek sem sikerült elérnie hasonlóan nagy adatátviteli sebességeket.

Miközben a világ legtöbb országában egyelőre még csak a 2,5 G mobiltelefonos technológiák vannak terjedőben, Japánban egy ideje már teret kaptak a 3G, azaz harmadik generációs mobiltelefonos technológiák is, melyek a kezdeti nehézségeket követően egyre meggyőzőbbek mind a szolgáltatók, mint az előfizetők számára. A fejlődés természetesen nem állhat meg, melynek ékes bizonyítéka, hogy az NTT Docomo immár több mint négy esztendeje folytat különböző fejlesztéseket a negyedik generációs mobiltelefonos hálózatokkal kapcsolatban, mely fejlesztések gyümölcse a jelek szerint szépen lassan kezd beérni. A szolgáltató egyébként a minden korábbinál nagyobb adatátviteli sebességet és sok új szolgáltatást lehetővé tévő negyedik generációs mobiltelefonos fejlesztések kapcsán elnyerte a japán kormányzat támogatását is, és elmondható, hogy az ország telekommunikációs ügyekkel foglalkozó minisztériuma hathatósan támogatja a fejlesztési projekteket. Az NTT Docomo szakemberei egyébként úgy vélik, hogy amennyiben minden jól megy, akkor 2005-re befejeződhetnek a negyedik generációs technológiák alapvető fejlesztési munkálatai, azonban ezt követően még legalább öt évet kell majd várni arra, hogy az új technológiákra épülő eszközök és szolgáltatások megjelenjenek a kereskedelmi forgalomban. Magyarul a 4G mobiltelefonos hálózatok várhatóan még a technológiailag rendkívül fejlett Japánban sem kezdik meg működésüket 2010 előtt.

Jelen pillanatban egyébként még nem léteznek olyan nemzetközileg elfogadott specifikációk, melyek a negyedik generációs mobiltelefonos technológiákra vonatkoznának. Az ITU (International Telecommunication Union) rádiókommunikációs részlege nemrégiben kezdte csak meg a 4G technológiákkal kapcsolatos tevékenységeit.