Minden korábbinál kisebb PC-k

Tóth Kristóf, 2002. október 17. 05:16
A londoni Olympia kiállítási központban a napokban megrendezett LinuxExpo szakkiállítás keretein belül nem csak Linuxos újdonságokkal lehetett találkozni, hanem többek közt minden korábbinál kisebb, rendkívül kompakt méretű személyi számítógépekkel.
A GCI nevezetű angol cég kínálatában számtalan parányi számítógép megtalálható, így például létezik egy nagyobb könyvhöz, szótárhoz hasonló méretekkel rendelkező modell, és van akkora GCI számítógép is, mely alig nagyobb, mint egy VHS videokazetta. A GCI szóvivője a LinuxExpo keretein belül elmondta, hogy a cég termékeit értelemszerűen olyan helyekre ajánlják, ahol elsődleges szempont a lehető legkisebb helyfoglalás és fogyasztás.

Konkrét példát tekintve, a GCI kínálatának szerves részét képező, Sumicom PC típusjelzésű számítógép mindössze 250 milliméteres hosszal, 146 milliméteres szélességgel és 46 milliméteres magassággal rendelkezik, vagyis alig nagyobb annál a CD-ROM meghajtónál, mely benne található. Ebben a kategóriában a gyártók nem igazán szimpatizálnak a két nagy konkurens chipgyártó, az Intel, illetve az Advanced Micro Devices különböző mikroprocesszoraival, így nem meglepő, hogy a GCI-féle Sumicom PC-ben sem ezen gyártók valamely processzora található meg, hanem a tajvani székhelyű VIA Technologies rendkívül alacsony fogyasztású és kedvező árú, 800 MHz-es frekvencián működő C3-as processzora. Az árakról röviden annyit, hogy az említett processzorral és 128 MB memóriával ellátott alapmodell ára 530 font, vagyis mintegy 205 ezer forint.

A GCI munkatársai ezenkívül bemutattak egy olyan személyi számítógépet is, melynek méretei leginkább egy videokazetta méreteihez hasonlatosak, és amely olyan friss fejlesztés, hogy a cég egyelőre még nevet sem adott neki. Ez a számítógép már olyan kis méretű, hogy CD-ROM meghajtót sem képes magába fogadni, esetében az adattárolásról egy általában hordozható számítógépben használatos, 2,5 colos merevlemez gondoskodik. A Compact Flash memóriaslottal rendelkező parányi PC lelke nem más, mint egy National Semiconductor-féle, Geode GX1-300B típusjelzésű x86-os chip, mely egy Cyrix alapokon nyugvó processzor. A GCI ezen abszolút mini kategóriás PC-jének a kezdőára 350 font, vagyis mintegy 135 ezer forint.