Az AT&T ismét nyereségben

MTI Sajtóadatbank, 2002. október 24. 06:55
Három egymást követő negyedéves veszteség után az idei harmadik három hónapban már nyereséges volt az amerikai AT&T távközlési és kábeltévécsoport, bár az értékesítés továbbra is nyomott maradt.
A keddi eredményjelentés szerint a cég nettó nyeresége 207 millió dollár - részvényenként 5 cent - volt a vizsgált időszakban. A Reuters előzetes konszenzusa 3 és 7 cent közötti profitot jósolt, éppen 5 centes átlaggal.

A legutóbbi nyereséges negyedévben, pont egy éve a nettó eredmény 11,3 milliárd dollár - részvényenként 3,13 dollár - volt, de az akkori profitot az AT&T Wireless mobiltelefon-szolgáltató kiszervezése duzzasztotta fel egyszeri tételként.

Az idei harmadik negyedévi bevétel 8,3 százalékkal 12,0 milliárd dollárra süllyedt, főleg a távolsági telefonhívások piacának zsugorodása miatt.

Az AT&T részvénye kedden 12,30 dolláron nyitott a New York-i értéktőzsdén (NYSE); a kereskedés első másfél órájának végén 1,12 százalékos veszteséggel 12,39 dollár volt az árfolyam. A papír 52 heti árfolyamcsúcsa 19,25 dollár, mélypontja 8,20 dollár volt.