Szőjük együtt a hálót!

, 2002. november 3. 08:29
Az internetes kereskedelem varázsszóként kezdte pályafutását: még senki sem tudta, mit jelent, de elég volt kiejteni, s máris komoly befektetőcégek és pénzügyi alapok amúgy igen szorosan záródó pénztárcája nyílt meg, hogy légből kapott projekteket finanszírozzon...
Még az egyébként általában késésben lévő hazai piacon is milliárdos nagyságrendben költöttek olyan online áruházak, üzletközpontok, kereskedelmi üzletágak létrehozására, amelyek azután soha egy vasat nem termeltek tulajdonosaiknak. Kegyeleti okokból nem soroljuk fel azokat a cégeket, amelyek az elmúlt két-három évben befürödtek nagy terveikkel, de aki olvasott újságot a napokban, az tudhatja, hogy legutóbb az egyik legnagyobb magyar állami cégről derült ki: csupán egymaga több mint egymilliárd forintot költött egy igazából soha meg nem valósult online kereskedelmi egységre.

Az e-lufi kipukkant, mondják sokan, kissé kárörvendve. Pedig erről szó sincs! Az online kereskedelem virágzik - Magyarországon is. Csak nem azok virágoztatták fel, akik erre szakmai és anyagi erejüknél fogva predesztináltnak érezték magukat, hanem kicsi, néhány millió forintos befektetéssel induló kezdő vállalkozások. Ahogy egyébként az autóiparban sem a hintó- vagy a mozdonygyártók alkottak nagyot annak idején, hanem az olyan fiatal úttörők, mint Henry Ford vagy Karl Benz.

Mi köze mindennek a pók-DNS-sel fertőzött mutáns fiatalember high-tech történetéhez, azaz az év egyik legnagyobb hollywoodi szuperprodukciójához, a Pókemberhez? Az, hogy a Pókember november 5-én megjelenő speciális DVD-kiadása lesz az első olyan termék a magyar internet történetében, amelyet kizárólag online, azaz egy internetes áruházon keresztül lehet megrendelni - tehát normál, háromdimenziós, offline kereskedelmi egységben, vagyis a sarki DVD-boltban nem lehet majd kapni!

"A Pókember forgalmazójának, a Warner Home Video magyarországi vállalatának döntése annak elismerése, hogy a hazai internetes kereskedelem felnőttkorába lépett" - mondja Andermann Mária, az internetes forgalmazást lebonyolító NetPiac Kft. kereskedelmi vezetője. "S persze külön öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy a NetPiac lesz az az internetes áruház, ahol a terméket meg lehet majd vásárolni."

Nézzük, miről is van szó egészen pontosan! Nem meglepő módon a Pókember néhány hónappal a mozibemutató után megjelenik lakossági (azaz megvásárolható) VHS-kazettán és DVD-lemezen. Ám az csak az igazán nagy sikereknél - amilyen például A gyűrűk ura - fordul elő, hogy a normál (szaknyelven "lebutított") DVD-változat mellett egy különleges kiadás is a boltokba (illetve ezúttal csak a netre) kerül. Így a Pókember DVD-jének is lesz egy speciális, korlátozott példányszámban megjelenő változata: a Pókember.NET csomag a két DVD-lemez mellett - az egyiken a film található Dolby Digital 5.1-es magyar szinkronnal (vagy választható felirattal és eredeti hanggal), a másikon a bőséges mennyiségű extra - filmzenei CD-t, Pókember-képregényt, Pókember-kártyát és egy darab, az eredeti kópiából kivágott valódi filmkockát is tartalmaz. Mindez pedig alig kerül többe, mint a normál verzió: a Pókember.NET ára 8990 Ft. De most tessék figyelni: ezt a 8990 Ft-ot teljes egészében le is lehet internetezni! Ugyanis a Pókember.NET neve nemcsak azt sugallja, hogy az interneten kapható speciális változatról van szó, hanem azt is, hogy még kedvezményes internet-előfizetés is jár hozzá! Azaz aki visszaküldi a Pókember.NET DVD-csomagban lévő szerződést, az a TVNET Kft. és a Prím Média együttműködése jóvoltából Pókember.NET ADSL-előfizetéshez juthat, amelynek havidíja 8900 Ft helyett fél éven át mindössze 6990 Ft. Ez összesen közel 12 000 Ft megtakarítást jelent, így nemcsak a Pókember.NET DVD-csomag ára térül meg, de további online vásárlásra is futja belőle! A Pókember.NET ADSL-csomag különlegessége, hogy azonnali hozzáférést biztosít az internethez, ugyanis mindaddig, amíg az alaphálózati szolgáltató (Matáv) be nem köti az ügyfélhez az ADSL-vonalat, a TVNET ingyenes dial-up kapcsolatot biztosít.

"Magyarországon az internet terjedésének egyik gátja az is - mondja Sátor Csaba, a TVNET Kft. ügyvezető igazgatója -, hogy kevés az olyan értékes online tartalom és szolgáltatás, amely nagyobb tömegek számára is vonzóvá tenné a netezést. A Pókember.NET csomagban éppen emiatt láttunk fantáziát: arra hívja fel a figyelmet, hogy a világháló nemcsak a szexképek és bombareceptek tárháza - aki csak ezt látja benne, egy idő után úgyis megunja. Viszont ha rajta keresztül kurrens termékekhez juthatunk hozzá, ügyeinket intézhetjük, sőt netán dolgozhatunk, pénzt kereshetünk, vagy egyszerűen csak jobb állást találhatunk, akkor az internet mindennapi életünk fontos kellékévé válik, ahogy néhány év alatt azzá vált a mobiltelefon is."

"S hogy hol lehet megtalálni az értelmes helyeket az interneten - teszi hozzá Vértes János, a Prím Média igazgatója -, abban segít minden hónapban az Internet Kalauz; merthogy az is jár a Pókember.NET csomag mellé. S ehhez már csak annyit tudok hozzátenni: Szőjük együtt a hálót!"

Pókember.NET DVD-csomag

A film - Dolby Digital 5.1-es magyar szinkronnal

Egy pókcsípés nem a világ. Peter Parker (Tobey Maguire), a kétballábas diákújságíró élete fenekestül felfordul, amikor egy laboratóriumi látogatás során megcsípi egy mutáns pók. Ezt követően a srác egyre furább képességeket tapasztal magán: könnyedén sétál a plafonon, csuklójából ragadós pókszálat lő ki, a veszélyeket pedig jóval bekövetkezésük előtt megérzi. Ami kezdetben játéknak tűnik, hamarosan szörnyű és izgalmas kötelezettséggé válik: Peternek meg kell küzdenie az emberfeletti erővel rendelkező, gonosz Zöld Manóval (Willem Dafoe), és el kell nyernie a gyönyörű Mary Jane (Kirsten Dunst) szerelmét...

DVD-extrák (1. lemez):

Hálószövés: Pókinfó-feliratok

Audiokommentárok

Pókizódok - Sztorileágaztatások

Videoklipek

Előzetesek, tévéreklámok

Filmográfiák és infók

DVD-ROM-os extrák:

Képregény és film összehasonlítása

Készíts saját audiokommentárt!

Jön: Pókember 2.

Linkek

DVD-extrák (2. lemez):

Így készült a Pókember - HBO-werkfilm

Pókmánia: az E! Entertainment filmje

Portréfilmek

Próbafelvételek

Jelmez- és sminktesztek

Bakiparádé

Pókember: a XXI. század mítosza (dokumentumfilm)

Pókember-képregénytörténet

Tanácsok és tippek a Pókember-játékhoz

Stb.

DVD-ROM-os extrák:

Pókember-játékdemo (2 szint)

3 exkluzív Marvel-képregény

SpiderMan: Blue #1, Black Cat #1 és Peter Parker:

Return of the Goblin, pókemberes képernyővédő stb.

Pluszok a csomagban: filmzene-CD, Pókember-kártya, képregény, eredeti filmkocka

Pókember.NET ADSL-csomag

Csak a DVD vásárlóinak!

384/64-es ADSL-internethozzáférés dinamikus IP-címmel

8900 Ft helyett 6990 Ft havidíj az első 6 hónapra

Dial-up hozzáférés az ADSL bekötéséig

5 db név@pokember.net formátumú e-mail cím

További részletek: www.pokember.net