Egyről a kettőre

Kolma Kornél Kolma Kornél, 1999. augusztus 16. 10:11
Két év nagy idő, ám a Cisco számára már néhány hónap alatt kiderült, hogy jó lóra tettek. Budafoki Róbertet, a Cisco Magyarország ügyvezető igazgatóját az elektronikus értékesítés kapcsán szerzett tapasztalatairól kérdeztünk.
Business Online: - Ha szóba kerül az elektronikus kereskedelem, akkor a vállalatvezetők leginkább attól tartanak, hogy a bevezetést követően a rendszert nem fogják használni. A Ciscónak mik a magyarországi tapasztalatai?

Budafoki Róbert: - Internetes kereskedelmi rendszerünket két évvel ezelőtt vezettük be. A viszonteladók ezen időponttól kezdődően tudtak a weben rendelni, amely fél év alatt 70 százalékra futott fel, 12-16 hónap alatt pedig sikerült elérni a 95-98 százalékot. Természetesen a használat nem volt kötelező, de mi mindent megtettünk azért, hogy partnereinket mégis az elektronikus rendelést válasszák. Körbejártunk a mintegy 20 viszonteladót, leültünk velünk, és együtt megnéztük azt, hogy mi hogyan működik, majd a végén azt javasoltuk, hajtsanak végre egy próbarendelést. Tapasztalataink szerint aki egyszer kipróbálta a rendszert, az utána már mindig azt használta.

B. O.: - Ön mivel magyarázza ezt az egyébként általánosnak mondható jelenséget?

B. R.: - Elsősorban azzal, hogy látták az egész folyamatot. Azt, ahogy a weben keresztül összeállított konfiguráció azonnal bekerült a gyártásba, nyomon követhették a szállítás alatt álló áru pillanatnyi helyzetét. Felismerték, hogy a rendszer segítségével időt és pénzt takaríthatnak meg.

B. O.: - A kereskedelmi rendszer kifejlesztése egy tudatos terv része volt előre meghatározott lépésekkel, vagy az idők folyamán alakult úgy, hogy ebbe az irányba kell haladni?

B. R.: - Talán inkább az utóbbi. A Ciscónál már a kezdetek kezdetén nagyon sok információ fent volt a weben. Ugyanakkor rájöttünk, hogy a berendezések komplexek, gyorsan változnak, és konfigurálásukkal is néha probléma adódik, ezért először egy webes konfiguráló alkalmazást építettünk ki, amellyel partnereink meghatározhatták, hogy mi kerüljön a berendezésbe. A rendszer egyfajta "szimulációra" is képes, vagyis ellenőrizni tudja, hogy a berendezés a valóságban is működni fog, vagy nem. Utóbbi esetén tanácsot ad a szükséges módosításokra, majd végül árlistát generál. Innentől kezdve már egyenesen következett az, hogy a terméket vagy a komplett rendszert meg is lehessen rendelni. Nálunk ma már minden elektronikusan elintézhető.

B. O.: - Mekkora szerepe van a sikerben magának a terméknek? Más produktum ugyanígy eladható lenne egy elektronikus partneri hálózaton?

B. R.: - Szerintem teljesen indifferens. Annyiból nekünk talán könnyebb dolgunk volt, hogy a partnereink, akikkel kapcsolatban álltunk, már számítógépet használtak, többnyire ismerték a webet, de persze két éve ez még egyáltalán nem volt általános. Egyébként egy ilyen rendszert nem az elindítója felől kell nézni, hanem a felhasználó szemszögéből. Ismerni kell az emberek igényeit, hiszen csak így tudjuk rávenni őket a rendszer használatára. Ez nagy vonalakban azt jelenti, hogy segítségünkkel időt és pénzt kell hogy megtakarítsanak.

B. O.: - Gondolom a Ciscónál ez a fajta tevékenység jelentős felső vezetői támogatottságot élvez...

B. R.: - Anélkül nem is jutottunk volna egyről a kettőre. Nálunk a fő üzletágak ún. "business unit"-okra vannak bontva, ezeknek az egységeknek pedig előre meghatározott célokat kell elérniük, ha lehet, akkor elektronikus támogatottsággal. Az ehhez szükséges ötletek, illetve a konkrét alkalmazásfejlesztés minden esetben felső vezetői patronálást kap. Persze soha nem "megaprojektekben" gondolkodunk, hanem megvizsgáljuk a lehetőségeket, bevonjuk azokat az embereket, akik felhasználói lesznek a rendszernek. Aztán elkezdünk dolgozni, és rövid határidőket - általában 3-6 hónapot - megszabva megvizsgáljuk az eredményt. A felső vezetői támogatás azért is fontos, mert a rendszer fejlesztője nem biztos, hogy tisztában van a pontos igényekkel. Szent meggyőződésem, hogy rendkívüli módon fel kell zárkózni nem csak Magyarországnak, de más országoknak is. Ez persze az informatikushiányt is előrevetíti, ami egyes országokban már megfigyelhető, erre még most fel kell készülni.