A HP vezeti a nyomtatópiacot, kevés haszon

Kiss Ádám Zoltán Kiss Ádám Zoltán, 2002. november 27. 22:02
A Hewlett-Packard adatai szerint a cég a harmadik negyedévi forgalmával erősített az egy évvel korábbi eredményekhez képest, és abszolút piacvezető a nyomtatók területén, de a kemény árharc miatt jelentős bevételei mellett a nyereség nem jelentős.
A harmadik negyedévben 1,7 milliárd dollár volt a bevétel, ami a megnövekedett számú eladás mellett is 11 százalékos pénzügyi visszaesést jelent. Egy évvel korábban a mostani 5,82 millió nyomtatáshoz kapcsolódó tétel helyett 5,8 százalékkal kevesebbet értékesítettek. A HP ezzel 52,6 százalékát birtokolja a piacnak, a második a Lexmark International Group 21,8 százalékkal, majd az Epson következik 13,9 százalékkal, és a Canon 7,7 százalékkal. Színes nyomtatóból 96 ezer darabot adtak el a harmadik negyedévben, ez 49 százalékkal több, mint az azt megelőző év hasonló időszakának adatai. Miközben a Dell a trónkövetelő Lexmarkkal szövetkezik Dell márkanév alatt forgalmazott nyomtatók gyártására, a HP teljesen új sorozatokat jelentet meg pozíciója megőrzése érdekében mind az üzleti, mind az otthoni felhasználók részére.