HP akadémia - kilátásokkal

forrás: Prim Online forrás: Prim Online, 2002. december 6. 13:00
Nagy érdeklődés mellett zajlott a HP Magyarország első alkalommal szervezett, hagyományteremtő technológiai konferenciája, a HP Technológiai Akadémia. A szervezők szándéka szerint a rendezvényen átfogó képet kaphattak a résztvevők a cégegyesülést idén sikeresen lezáró HP termékeiről, szolgáltatásairól.
Emellett a rendezvény vendége, a HP ISE (International Sales Europe) régió vezérigazgatója, Matti Virtanen kitekintést adott az iparági trendek, irányok tekintetében, és felvázolta a gyorsan változó környezetre való rugalmas vállalati alkalmazkodás lehetőségeit is.

Előadásában kifejtette, hogy a HP 140 ezer dolgozójával a világ 160 országában van jelen informatikai megoldásaival, melyek összességében 16 milliárd dollár bevételt eredményeztek 2002 harmadik negyedévében. Kiemelte, hogy a HP 4 milliárd dollárt fordít kutatásra és fejlesztésre, ezzel meghatározó szerepet vállalva a jövő megoldásainak megteremtésében, a tudományos eredmények gyakorlativá formálásában.

Matti Virtanen magyarországi látogatásakor találkozott Kovács Kálmán, Informatikai és Hírközlési miniszterrel. A megbeszélésen Magyarország EU-s csatlakozása kapcsán megerősítette, mennyire fontos a HP-nak a csatlakozó országok kormányaival való szoros együttműködés. Erre számos példa létezik már a tagjelölt országok kormányaival, melyek tapasztalatait itthon is hasznosíthatják a felek.