Itt az első Sony Ericsson P800-as alkalmazás

Kollár Csaba, 2002. december 25. 10:09
Egy mobiltelefon sikere döntően azon múlik, hogy a műszaki konstrukció mellett milyen alkalmazásokkal képes könnyebbé és hasznosabbá tenni tulajdonosa életét - állítják szakértők. Az Epocware most bemutatott, az Ericsson új, UIQ-alapú P800-ra tervezett szoftvere is e célból készült.
Amint a Sony Ericsson P800-as telefon megjelent az európai kereskedők kínálatában, máris elkezdődött a találgatás, milyen alkalmazások és mikor jelennek meg, melyek kihasználva a készülék tulajdonságait, UIQ platformon futnak. Ami biztos: az Epocware az elsők között volt új szoftverével, és még a versenytársai is egyetértenek azzal, hogy az első biztonsági alkalmazással jelent meg az új eszköz számára.

A Handy Safe alkalmazás, mely a Nokia 60-as sorozatánál jelenet meg, egy olyan portot is takar - amit már a 7650-nél is megismerhettünk -, mely most a P800-as változatnál személyi információs menedzserként működik. Feladata, hogy minél biztonságosabb környezetben valósítsa meg a fontos információk oda-vissza áramlását. A felhasználók tárolhatják hitel/bankkártyáikat, telefonkártyáikat, felhasználói neveiket, jelszavaikat, kódjaikat, hozzáféréseiket (e-mailes, internetes, vásárlásos, bankos) weblapokhoz, címekhez és további alkalmazásokhoz, ami összességében egyedülállóan több mint 35 változatot kínál.

Az alkalmazás a jól ismert Blowfish algoritmust alapul véve egy 338 bites adatkódot használ, hogy az információk védelmét biztosítsa.

A Handy Safe harmincnapos próbaverziója a Sony Ericsson P800 számára az Epocware site-járól tölthető le. A teljes verzióért közel 25 dollárt kell fizetni. Letöltés: http://se-p800-software.epocware.com/Handy_Safe.html