Csökkenti Xbox-alkatrészrendeléseit a Microsoft

Tóth Kristóf, 2003. február 2. 10:49
Több alkatrész-beszállítót is kedvezőtlenül érinthet, hogy a szoftveróriás az Xbox mérsékelt eladásai miatt csökkenteni kívánja 2003-as megrendeléseit.
A szoftveróriás pénteken jelentette be, hogy mivel az Xbox játékkonzol eladásai az előzetes számítások alsó értékeinek felelnek meg, a társaság a szállítási mennyiség módosítására kéri az alkatrész-beszállítókat. "A költségvetési év közepén itt az ideje, hogy újból átgondoljuk a megrendeléseket, illetve az eladásokkal kapcsolatos előjelzéseinket" - áll a Microsoft közleményében. "A második negyedéves eredményeink közzétételekor bejelentettük, hogy az Xbox játékkonzol eladásai a várt tartományon belül, azonban annak alsó szélén alakultak. Ennek megfelelően arra kértük beszállítóinkat, hogy csökkentsék szállításaikat."

Az Xbox videochipjét gyártó Focus Enhancements a napokban közölte, hogy a Microsoft a viszonylag gyenge karácsonyi eladások miatt csökkenti a rendelési mennyiséget. "A Microsoft értesített minket, hogy az idei naptári év első felében ne számítsunk újabb megrendelésekre az FS454-es chipből, az esetleges újabb megrendelésekről pedig a második naptári negyedév végén fog dönteni" - közölte a Focus. A társaság részvényeinek árfolyama a bejelentést követően mintegy 26,6 százalékot zuhant.

A csökkentett megrendelési mennyiség a grafikus chipeket gyártó Nvidiát is érinti. Az Nvidia bevétele az Xboxba szállított chipekből a társaság harmadik költségvetési negyedévében mintegy 40 millió dollárral csökkent a második negyedévhez képest. A gyártó a negyedik negyedévre a harmadikkal egyező bevételekre számít az Xbox grafikus chipekből.

A Microsoft és az Nvidia között egyébként is ellentét alakult ki a chipek darabárát, illetve megrendelési mennyiségét illetően. Amennyiben a szoftveróriás akarata érvényesül, még az is elképzelhető, hogy az Nvidia veszteséggel fogja szállítani a chipeket, vagy más termékeinek gyártási mennyiségét kell csökkentenie, hogy ki tudja elégíteni a Microsoft igényeit.