Csökkenő telefontarifák az EU-ban

Kovács Attila, 1999. augusztus 16. 13:50
A vezetékes telefonokról a mobilokra, illetve a fordítva történő hívásokért fizetett tarifákat a legtöbb EU-tagországban a telefontársaságok idén jelentősen csökkentették.
Az Európa Bizottság az összes EU-tagországra kiterjedő vizsgálatot folytatott. Megállapította, hogy a vezetékes hálózati szolgáltatók által a mobilhálózatokból a vezetékesre irányuló hívásokért négy országban, Németországban, Olaszországban, Hollandiában és Spanyolországban 1998-ban túlzott mértékű tarifákat állapítottak meg. Ugyanakkor a mobiltelefónia operátoraival kapcsolatos összes diszkrimináció ebben az évben eltűnt. Az összekapcsolási díjak, amelyeket a vezetékes hálózati szolgáltatók kérnek, 1999-ben Németországban és Spanyolországban 80%-kal, Olaszországban és Hollandiában durván 75%-kal csökkentek. Ugyanakkor a vezetékes hálózatból a mobiltelefon-hálózatra való hívások összekapcsolási díjai a múlt évben nyolc országban meghaladták azt a szintet, amely elfogadható az EU kritériumai szerint. Ezek a tarifák idén Belgiumban 31-32%-kal csökkentek, Olaszországban pedig 80%-kal. További négy országban - az Egyesült Királyságban, Írországban, Hollandiában és Spanyolországban - a két különböző típusú hálózat közötti összekapcsolódás díjai 55-65%-kal estek. A nyolcból a két kérdéses országban, Ausztriában és Németországban a hálózati operátorok még adósak a szükséges árcsökkentéssel.