10 százalékos leépítés a Micronnál

Kiss Ádám Zoltán Kiss Ádám Zoltán, 2003. február 19. 20:22
Az Idaho állambeli Micron Technologies bejelentette, hogy munkaerejének 10 százalékától készül megválni a gyenge üzletmenet miatt.
A lépés vagy egy évtizede az első komoly elbocsátási hullámot jelenti a vállalatnál, mely mindeddig elkerülte az elbocsátásokat. Az 1978-ban alapított cég gyorsan a világ két legnagyobb memóriagyártójának egyikévé vált, a másik éllovas a koreai Samsung. A legutóbbi nagyszabású leépítés 1985-ben volt, amikor a Micron nem volt képes felvenni az egyre erősödő árversenyt a feltörekvő japán gyártókkal, ekkor a cég nem kevesebb mint felének új állás után kellett néznie. Phil Martin szóvivő szerint a 18 500 főt foglalkoztató Micron költségcsökkentésre kényszerül, miközben megkezdi az átállást a 0,11 mikronos gyártási technológiára. Az átállást a teljes termékskála újragondolása követi, mellyel a hosszú távú növekedést kívánják megalapozni. Az elbocsátások eloszlását még nem véglegesítették, de hét napon belül minden érintettet értesítenek.