A HP-nél felütötte a fejét az SARS

Tóth Kristóf, 2003. március 30. 20:24
Az Ázsiából eredeztethető atípusos tüdőgyulladásos betegség következtében a Hewlett-Packard pénteken arra kényszerült, hogy ideiglenesen bezárja a mintegy háromszáz alkalmazottat foglalkoztató hongkongi irodáját.
A világ vezető számítógépgyártó cégei között nyilvántartott Hewlett-Packard azért tartotta szükségesnek a képviselet bezárását, mert alapos a gyanú, hogy a hongkongi iroda egyik alkalmazottja elkapta az SARS (Severe Acute Respiratory Syndrome) nevezetű, újkeletű halálos betegséget. A Hewlett-Packard szóvivője az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy amíg az irodában szünetel a munka, szakemberek segítségével alaposan kitisztítják, illetve fertőtlenítik az egyik hong-kongi felhőkarcolóban öt emeletnyi helyet elfoglaló iroda összes helyiségét, ezenkívül pedig a kényszerpihenőre ítélt alkalmazottakat informálni kívánják a betegségről. A régióban dolgozó összes alkalmazottunkat informáljuk arról, hogy tulajdonképpen mi is ez az új és roppant veszedelmes betegség, és hogy hogyan lehet elkerülni a megfertőződést - nyilatkozta Monica Sarkar, a Hewlett-Packard szóvivője.

Szakemberek elmondása szerint az SARS egy a tüdőgyulladáshoz hasonló betegség, melyre egyelőre nem létezik hatásos gyógymód. Az atípusos tüdőgyulladás Ázsiában eddig már több mint ötven halálos áldozatot követelt, ennek következében mostanság nem ajánlatos az ázsiai régióba, azon belül is Hongkongba, Kína Guangdong tartományába, Hanoiba, illetve Vietnamba utazni, ugyanis ezen területeken könnyen el lehet kapni a betegséget. Az SARS ezenkívül Tajvanon és a világ egyéb régióiban is egyre nagyobb problémát okoz, mert a sokat utazó üzletemberek, illetve a turisták villámgyorsan szétterjesztették a betegség kórokozóit.

Egyes vélemények szerint az SARS komoly gondokat okozhat a technológiai szektorban, ugyanis köztudott, hogy az ezen piaci szegmensben érdekelt cégek többsége az ázsiai, távol-keleti régióban több gyártóüzemmel is rendelkezik. A technológiai cégek közül eddig csak a Hewlett-Packard esetében merült fel az SARS fertőzés lehetősége. Szerencsére az SARS mindeddig nem érintette az Intelt, és természetesen mindent megteszünk annak érdekében, hogy alkalmazottaink közül senki se kaphassa el ezt a halálos betegséget - nyilatkozta Chuck Mulloy, az Intel szóvivője.