MMS-chat: baráti beszélgetések több ezer kilométer távolságban

Kollár Csaba, 2003. április 7. 20:34
Az mBill és a Liquid Air Lab együttműködési megállapodást kötött, melynek értelmében elindítják az első élő multimédiás üzenetküldő chates alkalmazást.
Már jelenleg is több országban lehetőség van arra, hogy a multimédiás tartalmat bizonyos információvesztés mellett SMS formájában elküldjék az érdeklődőknek, de a nevezett cégek bejelentése szerint a mostani szolgáltatás MMS-MMS kapcsolatot tételez fel, tehát elvben a multimédiás tartalom minden fennakadás nélkül jelenhet meg a felhasználók készülékein.

Emanuel Peters, az mBill üzleti fejlesztésekért felelős vezetője elmondta, hogy "azért döntöttünk az új szolgáltatás elindítása mellett, mivel partnereink körében már eddig is nagy népszerűségnek örvendtek az SMS-alapú interaktív csevegő szolgáltatások."

A Liquid Air Lab által fejlesztett multimédia-szerkesztő és továbbító motorral, valamint az mBill platformmal lehetővé válik, hogy az mBill integrálja a már meglevő SMS chatbe multimédiás üzenetküldő és csevegő szolgáltatását.

Mikko Linnamäki, a Liquid Air Lab elnöke az együttműködéssel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy "büszkék vagyunk, hogy az mBill-lel kötött megállapodásunkra. Tudjuk, hogy a multimédiás SMS chat alkalmazás az egész mobil multimédiás szektor fejlődésére is kihat."