Bolgár telefontársaság privatizációja - megsemmisített eredmény

MTI Sajtóadatbank, 2003. május 8. 13:03
A bolgár privatizációs ügynökség felügyelőbizottsága nem járult hozzá, hogy aláírják az amerikai Viva Ventures holdinggal az adásvételi szerződést a bolgár telefontársaságra, a BTC-re.
A hírt Petko Nikolov, a felügyelőbizottság elnöke közölte szerdán azzal, hogy a testület egyhangú döntésében utasította a privatizációs szervezet igazgatótanácsát: tekintse át a lehetőségét annak, hogy a második helyen jelölt török Koc Holding és a Turk Telecom konzorciumával folytassák a tárgyalásokat.

A felügyelőbizottság több eljárási hibára is hivatkozott döntése meghozatalakor, azonban a bolgár kormányfő, Szimeon Szakszkoburggotszki a döntésről nyilatkozva azt emelte ki, hogy a privatizáció révén túl sok munkahely szűnt volna meg. A miniszterelnök kijelentette továbbá: nem engedi, hogy politikai hatások érvényesüljenek a döntés meghozatalakor.

Milen Velcsev pénzügyminiszter annyit jegyzett meg, hogy a bolgár telefontársaság privatizációjának meghiúsulása rontana Bulgária nemzetközi hírnevén.

A Viva Ventures, amely bécsi székhelyű leánycége az amerikai-brit Advent Internationalnak, 260 millió euró vételi ajánlatot tett, továbbá ígéretet arra, hogy a következő öt évben további 700 millió eurót fektet a cégbe.

Nikolov szerint a vállalt befektetés döntő részére 2008-hoz lenne közelebb, míg a kormány gyorsabb, rövidebb idő alatti befektetést akar.

A második helyen jelölt török Koc Holding és a Turk Telecom konzorciuma 235 millió euró vételi ajánlattal állt elő.

Az Advent International szerint a szerdai döntés jelentősen lelassítja a bolgár privatizációt, és a BTC szempontjából katasztrofális, mivel a cégnek komoly befektetésre van szüksége, hogy fenntartsa versenyképességét.

Az Advent azt tervezte, hogy négy év alatt a BTC állományát a jelenlegi 24 800-ról 18 300-ra csökkenti, míg a török konzorcium javaslata az volt, hogy a foglalkoztatottak számát három év alatt 20 530-ra mérsékli.

Bulgáriában két nagy privatizációs döntést is vártak erre a hétre: a telefontársaságon kívül a DSK Bank vevőjelöltjének megnevezését; a bolgár állami takarékpénztár a második legnagyobb pénzintézet, amelyre az OTP Bank Rt. és az osztrák Erste Bank pályázik. A pénzügyminiszter kijelentése szerint a DSK vevőjét legkésőbb a hét végéig bejelentik.