Létszámbővítés a Philipsnél, közmunkapályázat - FMM

MTI Sajtóadatbank, 2003. május 14. 09:31
Bővíti létszámát a Philips cég Győrben, a múlt héten 450 dolgozót vettek fel, s már megkezdték további 720 új munkatárs felvételének előkészítését.
Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter kedden sajtótájékoztatón Budapesten elmondta: az új termék gyártásához betanított munkaerőt igényel a cég, Győr térségén kívül a munkaügyi kirendeltségek segítségével Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is keresik leendő új munkatársaikat.

A miniszter ismertette, hogy lezárult egy meghívásos közmunkapályázat is. Ennek eredményeként 1021 munkanélküli kezdhet dolgozni június elejétől hat-hét hónapon keresztül, akiket a Tisza-menti árvízvédelmi munkákba vonnak be.

Kis Zoltán, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára elmondta: a kormány februárban fogadta el a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztéséről szóló előterjesztést, amelyet a Tisza árvízvédelmi biztonságának a környezetvédelmi elvárásoknak megfelelő javítása érdekében dolgozott ki a szaktárca.

A kormány 500 millió forintot biztosít a hullámtér rehabilitációs munkáira, ezeket a vízügyi igazgatóságok közmunka keretében végeztethetik el. A munkák során rendezik az ártéri erdőket, megtisztítják a parti sávokat, töltéseket, árkokat, így árvíz idején a hullámtérben könnyebb a víz levonulása. A munkákat több mint kétezer hektáron, 117 település mentén végzik majd a közmunkások.

Burány Sándor szólt arról, hogy a két minisztérium által kiírt pályázatokat május 10-ig bírálták el. A támogatást öt vízügyi igazgatóság nyerte el, s a pénzt önrésszel kiegészítve fordítják majd a munkanélküliek közmunka keretei között történő foglalkoztatására. A pályázók vállalták, hogy a foglalkoztatásba bevont munkanélküliek legalább 30 százaléka roma munkavállaló lesz. Ennek érdekében a vízügyi igazgatóságok együttműködnek az Országos Cigány Önkormányzattal.

Burány Sándor foglalkozott az új munkahelyek létrehozását elősegítő pályázattal is. Elmondta: márciusban 214 pályázatot nyújtottak be a munkaadók, s közülük 159-en nyertek el vissza nem térítendő támogatást, összesen 1 milliárd 536 millió forint értékben. A támogatás segítségével csaknem 1400 új munkahely jöhet létre.

A miniszter példaként hozta fel, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 180, Baranya megyében 116, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 60 dolgozó tud majd elhelyezkedni a pályázati úton elnyert támogatás segítségével. Burány Sándor külön kiemelte, hogy egy Komárom-Esztergom megyei cég 102 új dolgozót vesz majd fel a támogatás segítségével megvalósuló munkahelyekre.

Már megkezdték az áprilisban beadott pályázatok értékelését is. Áprilisban még a márciusinál is több pályázattal jelentkeztek a munkáltatók. Az idén hárommilliárd forint áll rendelkezésre az új munkahelyek létrehozását támogató pályázathoz, ebből a keretből januárban, februárban már odaítéltek 799 milliót, s a márciusi támogatással együtt ez 2 milliárd 335 millió forintos pénzfelhasználást jelent.

A fennmaradó 665 millió forint valószínűleg nem lesz elegendő a további megalapozott igények fedezésére, ezért a minisztérium arra törekszik, hogy átcsoportosításokkal az eredetileg tervezettnél több pénzt fordíthasson a Munkaerőpiaci Alap az új munkahelyek létrehozásának támogatására.