Szabályozott frekvenciák

Kovács Attila, 2003. május 27. 19:06
A vonatkozó jogszabályok kialakításáról, rádiószolgálati specialitásairól, továbbá a használatot segítő elektronikus kereső szoftver rendszerekről tartott május 27-én frekvenciagazdálkodás-szabályozási rendezvényt a Hírközlési Felügyelet.
A mintegy 50 résztvevő, a társhatóságok, társadalmi szervek, szolgáltatók, vállalatok, cégek képviselői megismerkedtek a 2003. április 1-jén hatályba lépett két jogszabállyal, a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatának (FNFT) megállapításáról szóló kormányrendelettel és a frekvenciasávok felhasználási szabályairól szóló miniszteri rendelettel. Ez a két rendelet egymásra épülő, egységes szabályozási rendszert alkot, iránymutatást ad a hatóságnak és a frekvenciák felhasználóinak a használat jelenlegi lehetőségeiről, műszaki követelményeiről, valamint a rádiótávközlés és a frekvencia-felhasználás jövőbeni tendenciáiról és távlati céljairól.

A két jogszabály hatályba lépését követően Magyarország nemzetközi szinten is kialakította frekvencia-felhasználási lehetőségeit bemutató – a rendezvényen is ismertetett - saját adatbázisát, amellyel csatlakozott az interneten elérhető Európai Frekvenciagazdálkodási Információs Rendszerhez.

A rendezvény házigazdája dr. Eiselt Béla, a HÍF frekvenciagazdálkodási igazgatója volt, aki a megnyitót is tartotta. Az előadások témái voltak: a frekvenciagazdálkodás politikai és stratégiai céljai, a frekvenciagazdálkodás szabályozási rendszerének a kialakítása és jogszabályi megvalósítása, illetve jogszabályi rendszerének használata, rádiószolgálati specialitások az új jogszabályokban, az FNFT és a jogszabály fő részét képező Rádió Alkalmazási Táblázat (RAT) kereső szoftver rendszerének bemutatása, az Európai Frekvenciagazdálkodási Rendszer (EFIS) bemutatása.