Sony: önmegsemmisítő letölthető mozifilmek

Tóth Kristóf, 2003. június 1. 09:21
[smallimage 1 left] A Sony egyik részlege olyan mozifilmfájlokat kíván áruba bocsátani, melyek adott idő után képesek önmaguk megsemmisítésére.
A Nikkei Business Daily című japán napilap híradása szerint a Sony érdekeltségi körébe tartozó So-net internetszolgáltató cég a közeljövőben már meg is kívánja kezdeni az újfajta mozifilm szolgáltatás kereskedelmi tesztjeit.

A különböző digitális tartalomszolgáltatásokkal foglalkozó cégek az eddigiekben elsősorban úgy oldották meg a filmek interneten keresztül történő legális terjesztését, hogy streaming videoanyagaikba speciális kódokat rejtettek, ily módon azokat lényegében lehetetlen volt elmenteni, illetve terjeszteni. Az internetes filmszolgáltatások ezen válfaja azonban komoly hátrányokat rejtett, illetve rejt magában, ugyanis mivel az internetkapcsolatok sávszélessége általában jelentősen be van határolva, a streaming videomegoldások kép-, illetve hangminősége sok kívánnivalót hagy maga után. Ugyancsak a hátrányok közé sorolható, hogy a felhasználóknak folyamatosan az interneten kell lenniük a filmek megtekintése közben.

Természetesen létezik más megoldás is, például, hogy a szolgáltatók a teljes mozifilmfájlokat elérhetővé teszik az interneten, majd egy hosszabb-rövidebb letöltési procedúrát követően a felhasználók sokkal kényelmesebben, és nem utolsósorban sokkal jobb minőségben nézhetik meg azokat. Ebben az esetben viszont fennáll a veszélye annak, hogy a letöltött videoanyagokat a felhasználók illegális módon másolni és terjeszteni kezdik.

A Sony fejlesztői megoldást találtak a problémára, még pedig oly módon, hogy különleges DRM (Digital Rights Management) technológiákat rejtenek a letölthető mozifilmekbe. A Sony által használt trükkök egyike, hogy a letölthető filmek a felhasználók merevlemezén nem egy nagy fájlban, hanem könyvtárakba szétszórva, sok kisebb fájlban tárolódnak, és csak egy speciális szoftver segítségével játszhatók le. A Sony ezenkívül egy olyan védelmi rendszert is bevet, mely egy előre meghatározott időt követően lényegében megsemmisíti az internetről letöltött mozifilmeket.