Tíz százalékkal emelkedtek a DRAM árak

Tóth Kristóf, 2003. június 15. 22:27
Szakértők szerint minden jel arra mutat, hogy véget ért a memóriapiac immár hosszú hónapok óta tartó mozdulatlansága, melynek ékes bizonyítéka, hogy az Egyesült Államokban az elmúlt héten átlagosan mintegy tíz százalékkal emelkedett a DRAM memóriachipek ára.
Azzal kapcsolatban egyelőre megoszlanak a vélemények, hogy mindez már azt jelenti-e, hogy a memóriagyártók a piac fellendülése miatt végre fellélegezhetnek, vagy valami egészen másról van szó. A pesszimistább elemzők úgy vélekednek, hogy még nem kezdődött el a memóriapiac újbóli megerősödése, ugyanis egyelőre még a világ egyetlen régiójában sem ugrott meg jelentős mértékben a memóriák iránti kereslet, ez pedig a gyártók számára nem túl jó hír.

Az iSuppli piackutató cég munkatársai szerint most még nem lehet megmondani, hogy a memóriapiac mikor fog újra fellendülni, az azonban az ebben a szegmensben érdekelt vállalatok számára mindenképpen jó hír, hogy előrejelzések szerint az idei esztendő második felében várhatóan javulni fognak a személyi számítógépek eladási mutatói, ezzel párhuzamosan pedig értelemszerűen több memória kerül majd forgalomba. Az iSuppli szerint egyébként az elmúlt héten tapasztalt mintegy tíz százalékos DRAM áremelkedés hátterében elsősorban a disztribútor cégek spekulatív piaci tevékenységei állnak, a memóriapiac közeljövőbeli fellendülésében bízó cégek most ugyanis megpróbálják feltölteni raktáraikat az egyelőre még olcsó chipekkel és modulokkal.

Miközben a DRAM piaci áremelkedés az elmúlt héten átlagosan tíz százalékos volt, addig a DDR400-as szabvánnyal kompatibilis SDRAM memóriák ára ugyanezen időszakban nem kevesebb mint 22 százalékkal emelkedett. Mindez oda vezetett, hogy jelenleg egy DDR400-as memóriatermékért már több mint negyven százalékkal többet kell fizetni, mint egy DDR266-os hasonló termékért. Szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy jelen pillanatban nem ajánlatos DDR400-as memóriákat vásárolni, ugyanis ezen viszonylag új memóriák kihozatali aránya várhatóan rövid időn belül jelentős mértékben javulni fog, ami magával hozza az árcsökkenés lehetőségét.