CITRO: programrendszer fuvarozóknak

Kovács Attila, 2003. július 4. 13:21
[smallimage 1 left] Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter július 4-én a Közlekedési Múzeumban megnyitotta a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége által szervezett „VII. Személyszállítók és Fuvarozók Napja" című rendezvényt. Az eseményen bemutatták annak a CITRO nevű európai uniós szoftvernek a magyarországi verzióját, amely többek között lehetővé teszi több jármű összehangolt irányítását, a megfelelő flottakövetést, okmányok elektronikus célba juttatását, a rendszert használó fuvarozók közötti automatikusan átirányított fuvarrendelést.
A miniszter hangsúlyozta, az EU-s kihívást a fuvarozóknak és személyszállítóknak az új korszakot jelentő korszerűbb infokommunikációs technológiák jelentik. Rámutatott, Európa a legfejlettebb informatika alkalmazását várja a fuvarozóktól. Javasolta a fuvaros társadalomnak is, hogy kísérje figyelemmel a kormányzatnak azokat a támogatási projektjeit, amelyet részben a Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programján belül a gazdaságfejlesztés alprogramban kínál, és amit az IHM irányít. Ebben az alprogramban jelentős forrásokat fognak a kis- és középvállalkozások informatikai eszközökkel és információs rendszerekkel való ellátására fordítani. Ebből már „élő" tender a középvállalatok belső egységes vállalatirányítási rendszerét célozza meg, 400 millió forintos kerettel.

Az olasz, spanyol, magyar együttműködésben készülő CITRO szoftver hazai bevezetéséről a fejlesztésben részt vevő magyar szakembercsapat vezetője, Kovács György (MTA SZTAKI) a következőket mondta: „A CITRO rendszer bevezetése fuvarozó kis- és középvállalatok munkáját egyszerűbbé, gyorsabbá, hatékonyabbá teheti. A csomag természetesen számítógépi és hálózati hozzáférést igényel, ám meglévő rendszerekhez kapcsolható. A rendszer egyszerűsített funkciói egyetlen mobiltelefon révén is használhatók."