A nagyobb cégeknek kedvez az IT-piac helyzete

Tóth Kristóf, 2003. július 15. 08:14
[smallimage 1 left] Bár a számítástechnikai ipar az elmúlt hónapokban újból lassú növekedésnek indult, a kialakult helyzet azoknak a társaságoknak kedvez, amelyek piaci erejüknek köszönhetően a kisebb cégek rovására tudnak előnyt szerezni.
Az IT-piac helyzete az elkövetkező hetekben egyértelművé válik, amint a jelentősebb társaságok nyilvánosságra hozzák negyedéves eredményeiket, vélik az elemzők. Bár a szakértők szerint a piac lassú növekedésnek indult, ezen folyamat meglehetősen egyenőtlenül fejti ki hatását az egyes cégekre vetítve.

"Úgy gondolom, a dolgok egy kissé jobbra fordultak" - mondta Larry Ellison, az Oracle vezérigazgatója, hozzátéve, hogy "a gazdasági helyzet csak azon cégek számára javul, amelyek előtt ígéretes jövőt látnak az emberek". "Ha az emberek úgy vélik, nincs jövőd, nem is lesz" - folytatta a vezető.

Két-három nehéz év után a recessziót túlélő társaságok elé annak ellenére is újabb akadály állt, hogy a piac növekedésnek indult. Bár a piaci összbevétel növekedett, a befektetők elsősorban az erősebbnek vélt társaságok felé fordulnak, amely lehetőséget ad ezen cégeknek, hogy piaci részesedést szerezzenek a gyengébb riválisoktól.

A PC-hardverpiacon a Dell Computer és a Hewlett-Packard továbbra is versenyben áll az első helyért, bár az előbbi cég az elmúlt hónapokban növelni tudta előnyét. A többi rivális azonban jelentős lemaradással küzd. Hasonló helyzet alakult ki a processzorok szegmensében is, ahol az anyagilag erőteljesebb Intel az AMD rovására növelte piaci részesedését.

Ami a nyári eladásokat illeti, az európai piac meglehetősen gyengének mutatkozik, miközben az amerikai piacon változatlan, illetve kismértékben növekedő eladásokat látnak az elemzők. A japán szegmens a közelmúltbeli, jelentős visszaesés után az elmúlt hónapokban stabilizálódott.