A videójátékok görögországi tilalma EU-irányelvekbe ütközik

Tóth Kristóf, 2003. július 24. 14:03
[smallimage 1 left] Ellentétes az Európai Bizottság irányelveivel és elvárásaival az a tavalyi évben hozott görög törvény, amely gyakorlatilag az egész ország területéről kitiltja az elektronikus játékokat.
Az Európai Bizottság kedden figyelmeztetést adott ki Görögország számára, amelyben az Európai Unió törvényhozó szerve értesíti az ország kormányát, hogy a tavaly júliusban bevezetett törvény, amely tiltja az elektronikus (és többek között számítógépes) játékok használatát minden magán- és közterületen, kivéve a kaszinókat, számos ponton ütközik az uniós feltételrendszerrel, amely előírja a termékek és szolgáltatások szabad kereskedelmét.

A törvény célja a görög kormány szerint az illegális szerencsejáték visszaszorítása az országban.

Görögország egyébként már azzal megszegte az európai uniós szabályokat, hogy nem értesítette az uniós vezetőket a tervezetről még akkor, amikor az csak előzetes vázlatként létezett.

A görög kormánynak elküldött tavaly októberi EU-értesítés szerint a tilalom megakadályozza, hogy az elektronikus játékra alkalmas termékek bejussanak az országba, amely szemben áll az uniós egyezményekkel, amelyek előírják a termékek tagországok közötti szabad áramlását. A kedden kiadott közlemény szerint az Európai Bizottságnak "számos további területen is komoly kétségei merültek fel a törvény uniós egyezményekkel való kompatibilitását illetően".

Az Európai Bizottság ezért a közeljövőben korlátozásokat tervez bevezetni Görögország ellen.