France Telecom: nyitva az út a teljes privatizálás előtt

MTI Sajtóadatbank, 2003. augusztus 1. 10:01
A francia kormány elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi, hogy a korábbi távközlési állami monopóliumban a francia állam részesedése az 50 százalék alá csökkenjen. Ezzel egyben lehetővé válik a France Telecom teljes egészének privatizálása.
A törvényjavaslat az ősszel kerül a parlament elé, ahol - tekintettel a kormányt támogató biztos többségre- garantáltnak tűnik az elfogadása. Jelenleg a France Tel 59 százaléka van az állam kezében és a részvények mintegy 35 százalékát forgalmazzák a tőzsdén. A fennmaradó rész a cég alkalmazottainak, illetve magának a cégnek a tulajdonában van. E hónap elején a vállalat azt közölte, hogy nem áll szándékában a France Tel privatizálása.

A kormány döntésének a hírére a France Telecom, illetve cégeinek jegyzése emelkedett. Az Orange mobilszolgáltató és a Wanadoo internetszolgáltató részvényei több mint 4 százalékkal emelkedtek, a France Telecomé pedig több mint 3 százalékkal.

A párizsi kormány egyben eldöntötte azt is, hogy a társaság teljes privatizálását lehetővé tevő döntéssel együtt a France Telecom alkalmazottainak garantálják a jövőben is a közalkalmazotti státust. Eddig az állami tulajdonlás megszüntetésének egyik akadálya az volt, hogy sokan tartottak privilegizált státusuknak a privatizálással együtt történő megszűnésétől.

A megfigyelők hónapok óta azt latolgatják, hogy a France Telecom vezérigazgatója esetleg kivásárolja a cég leányvállalatainak, az Orange-nak és a Wanadoo-nak, valamint a távközlési hálózatot üzemeltető Equant-nak a kisebbségi részvényeseit. A France Telecom e három cégben 86,3, 73,7 illetve 54,2 százalékkal részesedik.