Infineon - 2004-től ismét fizet osztalékot

MTI Sajtóadatbank, 2003. augusztus 4. 09:30
A német chipgyártó Infineon Technologies reményei szerint 2000 óta először ismét osztalékot fizethet majd.
A vállalat vezérigazgatója, Ulrich Schumacher a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak elmondta: a szeptemberben záródó pénzügyi évben még nem lehet számítani osztalékra, de ez változhat a 2004-es pénzügyi évben. A vállalatnál tart az osztalékpolitika felülvizsgálata – mondta az illetékes, aki rámutatott arra, hogy a szektorban kedvező változások tapasztalhatóak.

A második legnagyobb európai félvezetőgyártó, amely egykor a Siemens leányvállalata volt, vártnál kisebb harmadik negyedévi veszteséggel zárt. A cég a folyó pénzügyi utolsó negyedévre már nyereségre számít a kereslet élénkülése és a költségek csökkenése hatására. Amennyiben minden a várakozásoknak megfelelően alakul, úgy az Infineon először zár nyereséggel negyedévet két és fél év óta. Schumacher megalapozottnak tartotta azokat az egyes szakértői véleményeket, hogy a cég 2004. évi működési nyeresége (EBIT) 337 millió euró lesz.

A Reuters által megkérdezett elemzők az Infineon jövő pénzügyi évi működési eredményét mintegy 475 millió euróra teszik az idei, szeptemberben záródó év 336,6 millió euró veszteség után. Az Infineon árfolyama az idei év eddig eltelt időszakában 66 százalékkal emelkedett, pénteken 11,50 eurón, közel éves csúcson zárt.