Az Xboxnak köszönhetően jelentősen nőtt az Nvidia nyeresége

Tóth Kristóf, 2003. augusztus 9. 09:00
Az első számú grafikuschip-fejlesztő cégként jegyzett Nvidia munkatársai arról számoltak be, hogy a vállalat eladásai az elmúlt negyedévben minimális mértékben növekedtek, ezzel szemben a Microsofttal az Xbox projekt kapcsán kötött beszállítói szerződés következtében jelentősen nőtt a cég nyeresége.
A július 27-én zárult második negyedévben az Nvidia nyeresége 24,2 millió dollár volt, ami részvényenként mintegy 14 centes nyereséget jelent. Összehasonlításképp: a vállalat 2002 hasonló időszakában csak mintegy 5,3 millió dolláros, részvényenként 3 centes nyereséget regisztrált. A most bejelentett nyereségadat egyébként alaposan meghaladja a korábbi várakozásokat, hiszen például a First Call elemző cég szakértői részvényenként 11 centes nyereséget jeleztek előre. Az Nvidia egyébként az elmúlt negyedévben 459,9 millió dolláros forgalmat bonyolított le, mely csak kis mértékben nagyobb, mint az egy évvel korábbi mintegy 427,3 millió dolláros forgalom.

Jen-Hsun Huang, az Nvidia elnök-vezérigazgatója az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy a cég nyeresége elsősorban annak köszönhetően emelkedett meredeken, hogy az Nvidia az elmúlt hetekben-hónapokban minden korábbinál nagyobb mennyiségű Xbox játékkonzol-alkatrészt szállított le a Microsoft számára. Ismeretes, hogy az Nvidia pár évvel ezelőtt kötött szerződést a Microsofttal, melynek értelmében az elsősorban Windows operációs rendszereiről ismert cég első játékkonzoljába Nvidia gyártmányú grafikus processzorok kerülnek. Elmondható, hogy az Xbox konzol egyik legdrágább alkatrésze éppen a grafikus chip. A két mamutcég közötti szerződés kapcsán az elmúlt időkben egyébként rendkívül heves viták alakultak ki az Nvidia chipek pontos árazását illetően, azonban a feleknek végül sikerült megállapodniuk egymással.

Huang azzal kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni, hogy az Nvidia segít-e a Microsoftnak a következő generációs Xbox konzol kifejlesztésében. Jelen pillanatban az a legfontosabb feladat számunkra, hogy az év végi vásárlási láz kapcsán a lehető legtöbb terméket tudjuk forgalomba hozni - mondta Huang, majd hozzátette, hogy a cég GeForce FX-es eladásai mostanság egyre jobban alakulnak.