Feljelentés a volt informatikai kormánybiztosság tevékenysége kapcsán

MTI Sajtóadatbank, 2003. augusztus 26. 21:44
Hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) az előző kormány idején működő informatikai kormánybiztosság tevékenységének ellenőrzése nyomán - közölte Gál J. Zoltán a kabinet keddi ülését követően.
A kormányszóvivő budapesti sajtótájékoztatóján közölte: az ellenőrzés során feltárt adatokból nyilvánvalóvá vált, hogy az előző kormány a gyakorlatban "miként alkalmazta a klientúra-építést, a közpénzek milliárdos nagyságrendben történő kivonását az állami felügyelet alól".

A vizsgálat megállapította, hogy az ellenőrzés alá vont beruházások közül a Stumpf István kancelláriaminiszter közvetlen irányítása alá tartozó kormánybiztosság csak egyetlen olyan pályáztatást végzett, amely megfelelt a vonatkozó jogszabályi előírásoknak" - ismertette Gál J. Zoltán.

Szavai szerint az elkövetett jogszabálysértések rendkívül széles skálán mozogtak, például a közoktatásban dolgozó pedagógusok számára számítógép-használat, internet-hozzáférés és távoktatási csomag biztosítására indított pályázat esetében 7 ponton sértették meg a vonatkozó előírásokat.

"A pályázatok odaítélésénél elkövetett szabálysértések eltörpülnek azok mellett a 100 milliós és milliárdos ügyek mellett, amelyekre a Kehi-vizsgálat most szintén fényt derített" - tudatta a kormányszóvivő.

Beszámolt arról, hogy az In-Forrás Kht.-nak a Miniszterelnöki Hivatal 2002. december 31-ig több mint 1,1 milliárd forintot fizetett ki, részben jogellenesen.

Gál J. Zoltán megjegyezte: a közszolgálati rádiók és televíziók internetes sugárzási projektjére kötött szerződés alapján nyújtott 150 millió forintos támogatási összeg kifizetése több mint 7 hónappal előzte meg a szerződések alapján fennálló szolgáltatási kötelezettséget.

Kitért arra, hogy a MeH 150 millió forintot utalt át 2001. december 21-én a kht. azévi működési költségeinek fedezetére egy 2001. december 13-án létrejött, az előírásoknak nem megfelelő megállapodás alapján.

A kormányszóvivő szólt arról, hogy a kormányzati portál mintegy 1,5 milliárd forintos beruházása során is a piaci ár többszörösét fizették ki.

Gál J. Zoltán - a Kehi vizsgálata alapján - elmondta: az Euro Atlantic Rt.-vel kötött szerződést még a hivatalos eredményt megelőzően írták alá.

A jelentés megállapítja, hogy az Rt. 10 esetben jogszabályellenesen számlázta ki a kancelláriaminiszter által elmondott beszéd megírásának díját, ugyanis ez a tevékenység a megállapodásban nem szerepelt.

Gál J. Zoltán közlése szerint a Divatcsarnokot a Kincstári Vagyoni Igazgatóság összesen 1,8 milliárd forintért vásárolta meg 2001. július 19-én.

"A vásárlás az informatikai célelőirányzatból történt, mivel a tervek között e-csarnokká való átalakítás szerepelt" - mondta a kormányszóvivő, megjegyezve: a Divatcsarnok informatikai célú hasznosítása nem valósult meg, így az épület ma is üresen tátong, és folyamatosan amortizálódik.

Gál J. Zoltán közölte: Keller László közpénzügyi államtitkár feladata a szükséges intézkedések megtétele, illetve a személyi felelősségre vonás megindítása.

A Kehi jelentése napokon belül elérhető lesz az interneten is.