Növelte 2003-as chipipari előjelzéseit a Gartner

Tóth Kristóf, 2003. augusztus 27. 09:09
A Gartner piackutató cég kedden pozitív irányba módosított 2003-as chipipari előjelzésén, miután a kedvezően alakuló kereslet számottevően javított a cégek kilátásain.
"Módosítottunk éves félvezetőipari előjelzésünkön, mivel az árak stabilizálódtak a piacon, és immár kedvezőbb eredményekre van kilátás" - mondta Richard Gordon, a Gartner elnökhelyettese. Gordon szerint a chipipar idei eladásai mintegy 11 százalékkal fogják felülmúlni a 2002-es év eredményét. Ez mintegy 173 milliárd dolláros ipari összbevételt jelent a tavalyi 156 milliárd dollárhoz képest. A Gartner korábban 8,3 százalékos növekedést várt a 2003-as évre.

"A félvezetőipar helyzete tovább javul" - mondta Gordon hozzátéve, hogy a növekedésben jelentős szerepet kapott a PC ipar, amely április és június között meglehetősen jó eredményeket ért el. "A társaságok azonban továbbra is óvatosak, mivel a megrendeléseket nehéz előre jelezni, a vállalati PC frissítési ciklus egyelőre várat magára, a kommunikációs szegmens pedig továbbra is halott" - tette hozzá a vezető. A piackutató cég szerint a globális chipipar a jövő évben 21, 2004-ben pedig 20 százalékkal fog tovább növekedni.

Az ázsiai térség továbbra is lendületes növekedést fog mutatni, mivel Dél-Korea, Tajvan, és Kína továbbra is rengeteg chipet fogyaszt, mondta Philip Koh, a Gartner egyik elemzője. "A régióban Kína vezeti a növekedést. A kínai chippiac 2003-ban mintegy 30 milliárd dollárt tesz ki, amely 18 - 20 százalékos növekedés 2002-höz képest. Az ország chippiaca a jövő évben ráadásul további 20 százalékkal fog bővülni" - tette hozzá Koh.