Microsoft a fogyatékkal élő és szociálisan hátrányos helyzetű magyar fiatalokért

forrás Prim Online, 2003. szeptember 1. 17:39
A Microsoft Magyarország Kft. 50.000 US dollárt (közel 12 millió Ft) ajánlott fel a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány Szakképző, Speciális Szakképző Iskolája és Kollégiuma számára. Az iskola és kollégium tanulói fogyatékkal élő illetve szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok, akik magas szintű számítástechnikai oktatásban részesülnek.
A Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány Szakképző, Speciális Szakképző Iskolája és Kollégiuma 1997-ben kezdte meg működését. A három intézményegységből álló együttes mindegyikében van számítástechnikai képzés, a nyíregyházi központi intézményben pedig kizárólagosan a számítástechnika felhasználására épülő szakmai képzés folyik.

A Microsoft Magyarország - az anyavállalat adományozási politikájával összhangban – a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány által fenntartott intézmény számára 50 ezer US dollár értékű támogatást adományozott. A felajánlás segítségével az iskola számára lehetővé válik a számítógéppark korszerűsítése, amely 60 db, négy évnél idősebb, számítógép lecserélését jelenti. Az újonnan beszerzett, modern számítógépek közül 50 db a nyíregyházi központi intézmény számítógépparkjának fejlesztését szolgálja, 5-5 db pedig a balassagyarmat-nyírjesi, illetve a Bakonyszentkirály-Sövénykúton található tagintézményekbe kerül. Mindemellett 3db szkenner és különféle hálózati eszközök is beszerzésre kerülnek, az új 19"-os monitorok a fogyatékkal élő, látáskárosult fiatalok hatékonyabb tanulását segítik. Ezen fejlesztések megteremtik az alapot egy olyan korszerű technológiákkal felszerelt számítástechnikai laboratórium létrehozására ahol a legmodernebb Microsoft alkalmazások - Windows XP és Office XP professzionális változatai futnak.