Telecom World: broadband, Wi-Fi, mobility

Vértes János Andor, 2003. október 19. 10:30

Széles sáv, drótnélküli hálózatok, a telekonferenciától a számítógépes
képességekig minden tudással felvértezett mobilok. Ezek voltak a
leggyakrabban hallott kifejezések a telekommunikáció idei olimpiáján, a
genfi World Telecom rendezvényen, az ENSZ telekommunikációs szervezete,
az ITU által négyévente megrendezett – kiállítással egybekötött –
nemzetközi konferenciájának idei eseményén.
Hogy hol a határ az informatika és a távközlés között, azt már a múlt század vége óta nem illik firtatni, tíz éve mindenki egyfolytában a konvergenciáról beszél. De míg a múlt század végén a telekommunikációs politikát alakító szervezet vezetői még a Nortel, az Ericsson, az Intelsat, a Lucent, az NTT első embereinek osztották ki a vezérszónoki szerepköröket; most a HP elnök-vezérigazgatójának (Carly Fiorina), a Microsoft elnökének (Bill Gates) vagy a Cisco első emberének (John Chambers) jutott az a szerep, hogy nevükkel fémjelezzék a rendezvény nagyságát! A két legnagyobb céges stand az idei World Telecomon a Microsofté és a HP-é, de az Intel standja is az élmezőnyben található! (Talán még emlékszünk: az elmúlt évek CeBIT kiállításain csak a Deutsche Telekom vagy a mobilszolgáltatók engedhették meg maguknak, hogy önálló pavilont béreljenek, és amíg beszélhettünk hazai informatikai kiállításról, addig ha kiállított a Matáv, a Westel, a Pannon vagy a Vivendi, bizony árnyékba kerültek a többiek.) Az első trend tehát, amit a World Telecom 2003 kapcsán kimondhatunk: úgy tűnik, a számítástechnika saját recessziójából a telekommunikáció irányában akar kilábolni, át akarja venni (ha már át is nem vette) a hatalmat.

Az ITU 1971 óta minden negyedik évben rendezi meg a World Telecom-ot, a közbenső időszakokban pedig különféle kontinens-rendezvények zajlanak, elsősorban a világ fejletlenebb piacain. (Nem tudni, hogy érdem-e, de 1992-ben éppen Budapest adott otthont az Európa Telecom-nak, az viszont feltétlenül pozitív jel, hogy ma már Kelet-Európát sem tekinti annyira elmaradottnak az ITU, hogy piaci megfontolásokból konferenciát hozzon ide, ellentétben mondjuk Ázsiával, Afrikával vagy Dél-Amerikával.)

A 189 tagállamot tömörítő ITU rendezvényeit nem csupán az informatikai és távközlési cégek vezetői, hanem a hírközlési, informatikai miniszterek vagy azok megbízottjai is rendre megtisztelik, vagyis a szakmai eszmecsere mellett szabályozási, törvényalkotói munka is folyik, a fórumokon napirendre kerülnek a globalizáció vagy a liberalizáció kérdései is. A protokoll (no és a biztonsági rendszabályok) nem meglepőek egy olyan rendezvényen, amelyet egy király (ezúttal János Károly spanyol uralkodó) nyit meg, és ahol a fórumokon magas rangú ENSZ tisztségviselőkbe, kormányfőkbe, miniszterekbe botlik az ember, arról nem is beszélve, hogy ma már egy Bill Gates vagy Carly Fiorina is kellő számú testőrhad védelmében közelíti meg szereplésének színhelyét. Nekünk azonban nem az a tisztünk, hogy a protokoll köröket rójuk, inkább visszatérünk a kezdő mondathoz: miket mondott ez a konferencia és ez a kiállítás a mobilitás, a broadband és a Wi-Fi terén?

Mobilitás

A 90-es évek elején, közepén még a vezetékes telefon állt a tanácskozások középpontjában. Tíz évvel ezelőtt egy Africa Telecomon az Africa One jelvényre először azt hittem, hogy a fekete kontinens is követi az Európai Unió mintáját, de azután kiderült, hogy ez egy Afrikát teljesen körbeölelő tengerbe fektetett kábel, amellyel meg szerették volna oldani a telefonellátásban ma is hátul kullogó földrész felzárkóztatását. Hogy mennyi valósult meg a projektből, nem tudom, de ez ma már nem is érdekel senkit: ezen a világ-konferencián mondhatták ki először, hogy a mobilosok lekörözték a fix vonalasokat.: 1,13 milliárd fix telefon-előfizetővel szemben ma már 1,16 milliárd mobil-előfizetőt tart nyilván az ITU (az arányok azóta is napról napra tolódnak a mobil irányába).

A mobiltelefonok fantasztikusak. Biztos nincs egyedül tudományával az NTT Csoporthoz tartozó japán DoCoMo cég Foma telefoncsaládja, de ők prezentálták Genfben a leglátványosabban a mobiltelefonokon zajló videokommunikációt. Ráadásul mindehhez október 1. óta már nemzetközi szolgáltatás is van: a FOMA előfizetők Japánból az Egyesült Királysággal bonyolíthatnak videobeszélgetésket a Hurchinson 3G UK mobil operátorral megkötött együttműködés révén. De nem csak videó-telefonálásról szól az egyezség, hanem ennél többről: ugyanez a szolgáltatás megengedi, hogy privát lokális hálózatokba is betárcsázzanak és onnan 64 Kbps sebességgel adatokat olvassanak ki, és töltsenek át a Föld túlsó felén található mobiljukba.

Wi-Fi

Ez a hír már át is vezet a Wi-Fi – azaz a drótnélküli hálózatok – világába, ami az idei World Telecom másik sláger-témája. A World Telecom akkreditált újságírói számára külön levél jelzi a sajtótáskában, hogy nem csak a sajtóközpont szélessávú internetkapcsolata áll a rendelkezésükre, hanem bárhova is mennek a Palexpo pavilonrendszerében, mindenhol vannak hozzáférési pontok, bárhol rácsatlakozhatnak notebookjaikkal az internetre. Az Intel is azért állított ki, hogy demonstrálja: az Intel Centrino mobiltechnológia gyorsabban terjed, mint bármely korábbi mikroprocesszor-technológia. Bill Gates is azért jött Genfbe, hogy elmesélje: már készül a WPS, a Wireless Provisioning Services, amely megkönnyíti a Windows-os rendszerek kapcsolódását a Wi-Fi hálózatra. A WPS a Windows XP-hez szoftver-frissítésként, a Windows Server 2003-hoz Service Pack-ként lesz letölthető 2004 első negyedévében. A Microsoft egyébként a Telecom reflektorfényét használta ki arra is, hogy megállapodást kössön a Vodafone-nal új fejlesztői eszközök kidolgozására.

"Minden fizikai analóg folyamat átalakul digitálissá, virtuálissá és mobillá" – mondta Caly Fiorina, a HP elnök-vezérigazgatója, aki szerint már nem a kapcsolaton van a hangsúly, hanem azon, hogy a vezeték-nélküli technológiák miképp teszik az emberek életét jobbá, gazdagabbá, produktívabbá és vidámabbá! A HP nem rajzolt e téren távoli víziókat, inkább megelégedett azzal, hogy lényegében egy (igazából két) termékkel, az itt bejelentett iPaq Pocket PC h4150-nel (illetve h4350-es testvérével) illusztrálja, hogy a a legkönnyebb, legvékonyabb Blutooth-szal és WLAN képességgel felruházott Pocket PC miképp könnyíti meg a mindennapokat.

A Fórum egyik csúcstechnikai látványossága volt a Wi-Fi "open roaming" -
amelyet a HP és partnerei, a Transat és az Aptilla fejlesztettek ki. Ez a
hálózatváltási képesség (roaming) lehetővé teszi, hogy egy szolgáltatás -
például zene - megszakítás nélkül folytatódjon egy laptopon vagy
kéziszámítógépen, miközben a gép Wi-Fi-ről automatikusan GPRS-hálózatra
vált. Ugyanez az észrevétlen átkapcsolás teszi lehetővé az ésszerű
számlázást - hogy csak egyetlen számlát kapjunk, függetlenül attól, hogy
milyen hálózatokhoz csatlakoztunk.

Broadband

Bár sokak szerint az idei év gyorsabb fejlődést produkál a tavalyinál, egyelőre csak azzal az itt nyilvánosságra hozott jelentéssel lehetett teli a Palexpo, hogy 2002-ben 72 százalékkal nőtt a szélessávú internet-előfizetők száma, amely így összesen az év elejére elérte a 63 milliót. Van olyan ország – a Koreai Köztársaság – ahol a lakósság 21 százaléka rendelkezik szélessávú internetkapcsolattal, a második Hong Kong, cca 15 százalékkal, a harmadik Kanada 11-gyel. Ehhez hozzátehetjük, hogy bár Magyarország dobogós a növekedési ütemet tekintve, azért a száz lakosra jutó szélessávú kapcsolatok számában még egy alatt vagyunk.

A broadband előretörését az elemzők szerint nem lehet megállítani, hiszen megabyte/másodperc mértékegységben mérve a szélessávú internet sokkal olcsóbb a hagyományos dial-up-nál, vagy akár a privát networköknél, egyes piacokon 111-szeres különbséget is mértek. De nem csak az ár az ok, hanem az is, hogy mindazt, amit a piac az dot.com boom idején az internettől várt (elektronikus kereskedelem, video és más igény szerinti rendelések, online alkalmazásszolgáltatás) igazából a broadband mellett nyújtja majd az internet.

Számok

Összegezzük a 2003-as év tegnapelőtt véget ért internetes-informatikai-telekommunikációs olimpiáját néhány számmal! 911 kiállító rakta ki portékáit 26 pavilonban 51 országot képviselve, minderre több, mint százezren voltak kíváncsiak. 66 ország 1526 akkreditált újságírója 851 médiumot tudósított, ezek sorában egy jelen médium és jelen sorok írója. A konferencián 375 vállalatvezető és 148 miniszter vagy annak képviselője vett részt, közöttük a magyar informatikai és hírközlési miniszter képviseletében Pataki Dániel helyettes államtitkár, aki az Országgyűlés előtt lévő új elektronikus hírközlési törvény tervezetéről beszélt. A konferenciát az ITU főtitkárán kívül a vezető ITC cégek képviselői is mérföldkőnek minősítették.