4G majd csak 10 év múlva?

Kollár Csaba, 2003. október 20. 22:04

Az NTT DoCoMo elnöke, Dr. Keiji Tachikawa a ma tartott
sajtómegbeszélésen azt mondta az újságíróknak, hogy egyelőre felesleges
foglalkozni a 4G-vel, mivel az legkorábban tíz év múlva lesz csak
esedékes.
„Szeretném felhívni az újságírók figyelmét, hogy jelenleg még a 3G sem terjedt el világszerte, és ugyan a mobilpiac meghatározó szereplői, mint amilyen az NTT DoCoMo is komoly kísérleteket és teszteket folytatnak a 4G területén, és folyamatosan fejlesztik a technológiát, az még nem érett arra, hogy bevezetésre kerüljön" – foglalta össze gondolatait Tachikawa Úr.

Az elnök a videotelefonokkal kapcsolatban is meglehetősen borúlátóan fogalmazott: „habár a videotelefonálás elterjesztése egy dédelgetett álmunk, az emberek egyelőre még nem készek arra, hogy ezzel a lehetőséggel mindennapi életük során éljenek. Ugyan a nagyszülők és az elfoglalt unokák videotelefon segítségével többletinformációt tudnak megosztani egymással, de véleményem szerint jelenleg az üzleti felhasználóknak származik nagy előnye a videokonferenciából. Az üzletemberek pedig még csak most ismerkednek ezekkel a lehetőségekkel."