SMS alapú közigazgatási szolgáltatás Magyarországon

forrás Prim Online, 2003. október 24. 10:59

Szeptember 16-án sajtótájékoztatón írták alá azt a szerződést, amelynek
révén a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem
(BKÁE) a Pannon GSM 6,4 millió forintos támogatásával egy éven
keresztül kutatómunkát folytathat mobiltelefonos elektronikus
közigazgatási modell kidolgozására. Meglepetésként a hajdúszoboszlói
önkormányzat – megértve az idők szavát – szeptember 8-án, az országban
elsőként, el is indította SMS alapú közigazgatási szolgáltatását.
Mobiltelefonos önkormányzati megoldások

Az SMS alapú önkormányzati megoldások akár már jövőre széles körben megvalósulhatnak Magyarországon – hangsúlyozta a BKÁE részéről aláíró Chikán Attila rektor, hozzátéve: az aláírt együttműködési szerződés a társadalmi fejlődés legprogresszívebb területére vonatkozik. Az összegből az egyetem két kutatási státust hoz létre, a kísérletek előkészítésére és végrehajtására, mobil alkalmazási programcsomagok megvalósítására. A Közgáz vállalta, hogy ez idő alatt kidolgozza tíz ügymenetmodell (szavazás, adófizetés, közterület-foglalási engedély kérése stb.) mobiltelefonos ügyintézési módját.

Az első fecske: Hajdúszoboszló

Az elektronikus közigazgatás megteremtésének kormányzati törekvései, valamint az Európai Unió e-Europe programja ösztönözte a hajdúszoboszlói önkormányzatot, hogy az országban elsőként SMS alapú közigazgatási szolgáltatást indítson.

„Magyarországon a mobilellátottság 70% feletti, szemben a 15-20%-os internetpenetrációval. Leginkább ez az adat győzött meg minket arról, hogy ha a lakosságot mind hatékonyabban, számukra mind egyszerűbb, kényelmesebb módon szeretnénk kiszolgálni, a mobiltelefon által kínált lehetőségeket érdemes kiaknázni. A szolgáltatást Hajdúszoboszló, Ebes, Nagyhegyes és Hajdúszovát lakossága, mintegy 35 ezer fő veheti igénybe" – nyilatkozta dr. Vincze Ferenc jegyző.

A projekt fő célja, hogy az ügyintézési folyamatokat, valamint a kommunikációs megoldásokat az eddigieknél gyorsabbá, egyszerűbbé, hatékonyabbá tegyék. Első lépésként egy SMS-közvéleménykutatás segítségével felmérik, hogy a lakosságnak milyen a hozzáállása az SMS alapú ügyintézéshez. Az önkormányzat hirdetményekben, az interneten, a helyi újságokban, rádióadókon és tévécsatornákon folyamatosan közzéteszi az SMS alapú ügyintézésre vonatkozó kérdését, amelyre a lakosság igen/nem válaszát várja, természetesen SMS-ben. A beérkezett „szavazatokat" feldolgozza, és aszerint alakítja ki jövőbeni SMS-szolgáltatásait. A szöveges üzenet emelt díjas (64 Ft + áfa); az ebből származó bevételt az önkormányzat a rendszer működtetésére és további szolgáltatások elindítására fordítja.

A jegyző hozzátette: „A rendszert partnercégünk, a Digitania Rt. munkatársaival hoztuk létre, ők biztosítják az infrastrukturális hátteret, az SMS-alkalmazások kialakítását, a rendszerfelügyeletet, a 7x24 órás élőhangos ügyfélszolgálatot, a szavazási eredmények összesítését, valamint üzenetek tömeges kiküldését a lakossághoz. Az önkormányzat részéről eddig mintegy egymillió forint beruházást igényelt a projekt, ami magában foglalja a közvélemény-kutatást és egy SMS alapú ügyfél-tájékoztató rendszer fejlesztési, illetve kezdeti működtetési költségeit."

Az első SMS-szolgáltatásokat – ügyfél-tájékoztatás, ügyintézési időpont-egyeztetés, nyomtatványigénylés, szavazás a lakosságot érintő kérdésekben, közvélemény-kutatás, nyilvántartásba vétel, figyelmeztető és népszerűsítő üzenetek – a jövőben bővíteni kívánják. A későbbiekben hangos SMS, IVR alapú megoldások (pl. automata hangmenübox) és önkormányzati információs vonal bevezetését tervezik, természetesen az anyagi lehetőségeket is figyelembe véve. A haladást nem utolsósorban a lakosság e szolgáltatást támogató hozzáállása segítheti elő.