Piacnézőben a nagy szoftverexportőrnél

Vértes János Andor, 2003. november 3. 14:22

Medgyessy Péter indiai látogatásán 60 fős üzleti delegáció térképezi
föl a piaci, együttműködési lehetőségeket. A népes szakmai
küldöttségben az informatika is képviselve van, a delegáció tagja
Csepeli György, az IHM politikai államtitkára és Kóka János, az IVSZ
elnöke.
A kormányfőt egyhetes hivatalos indiai látogatása kapcsán meginterjúvolta The Hindu című napilap. A lapnak adott interjúban Medgyessy Péter több lehetséges együttműködési területet emelt ki, és nem csak a hagyományos ágazatokat (ahol a rendszerváltás előtt a mainál jóval élénkebb volt a két ország közötti kapcsolat), hanem idesorolta az elektronikai ipart és a szoftverfejlesztést is.

Az indiai weblapok kiemelik, hogy 29 éve először lép magyar miniszterelnök India földjére, de egyben a jövőbe is tekintenek, és hangsúlyozzák, hogy hat hónapon belül Magyarország az Európai Unió tagja lesz, vagyis egy kaput jelenthet egész Európához. Erre a "kapu" szerepkörre persze sokan pályáznánk, különösen az informatikában. Véletlen egybeesés, de épp az elmúlt napokban rendezték Bangalore-ban az IT.COM 2003 konferenciát, amelyen egyebek között a német és a brit előadó is kaput kínált Indiának Európához, különböző kedvezményeket ajánlva az ottani szoftverház-nyitáshoz.

Kóka János még a korábbi, a mostanihoz hasonló kínai kormánylátogatás kapcsán tartott sajtótájékoztatón épp a Prím Online egyik kérdésére jelezte, hogy India sem fog kimaradni a piackutatásból. Kiutazás előtt is megkerestük, de nem kívánta részletezni az előkészített tárgyalások célszemélyeit, úgy vélte, hogy egyelőre annál többet, mintsem, hogy "vizsgáljuk a lehetséges együttműködési modelleket.", nem tud hozzátenni a hírhez, ha lesznek eredmények, azokról majd a delegáció hazaérkezése után nyilatkozik.