Számítógépes játékkal toboroz a L'Oreal

forrás Prim Online, 2003. november 13. 21:45
A L’Oreal e-Strat versenye során a világ minden részéről érkező, diploma előtt álló, ill. MBA diákok élhetik át egy vállalat vezérigazgatójának szerepét, valamint megtapasztalhatják annak érzését, hogy milyen egy saját kozmetikai céget vezetni.
A diákok, az internet segítségével, egy képzeletbeli vállalat vezetőjeként döntéseket hoznak, jövőbeli üzleti tervet készítenek. A 7 hetes versenyen a világ 7 földrajzi régiójából érkező diákokból álló ezer háromfős csapat méri össze erejét. A 14 döntőbe jutott csapat 2004 áprilisában Párizsban részt vesz a három napos döntőn, mely során "eladják" cégüket a L’Oreal felső vezetésének.

Az első L’Oreal e-Strat verseny óta 800 iskola és egyetem több mint 25 000 diákja szerezhetett valós üzleti tapasztalatot, mely során korosztályuk csapataival szemben összemérhették stratégiai gondolkodásmódban való jártasságukat. A győztes csapatokat olyan egymástól meglehetősen különböző országok adták, mint pl. Törökország, Brazília és Lengyelország. Ebben az évben először a diploma előtt álló, ill. az üzleti iskolák diákjai külön versenyeznek, mely módon a versenyző csapatok egyenlő tudással és szakmai tapasztalatokkal rendelkeznek.

A L’Oreal folyamatosan keresi azokat a dinamikus fiatal férfiakat és nőket szerte a világon, akik újító, stratégiai szemléletű üzleti hozzáállással rendelkeznek. Az e-Strat verseny során a diákok nagy nemzetközi cégek vezetőivel találkozhatnak, míg a személyzeti vezetők megfigyelhetik a versenyzőket a feladatok megoldása közben.

"Az e-Strat verseny kitünő eszköz arra, hogy kiválogassuk a legjobbakat." - mondja Jean-Claude Le Grand, a cég nemzetközi toborzóirodájának igazgatója, "A mostani verseny diákjai lemérhetik tudásukat távol az iskolapadtól, valós üzleti környezetben, a L’Oreal pedig kiválasztja közülük a legragyogóbb, legkreatívabb versenyzőket." A három évvel ezelőtt indított verseny óta 32 ország 69 versenyzője csatlakozott a L’Oreal vállalathoz szerte a világon.

A versenyen való részvétel regisztrációja október 20-án kezdődött (www.e-strat.loreal.com) és hat héten át tart. A válogatás december 15-ig tart, a verseny január 12-én kezdődik. A két győztes csapat egy utazást nyer egy általuk kiválasztott országba, valamint lehetőséget arra, hogy betekintést nyerjenek a világ vezető kozmetikai cégének birodalmába.