A világ digitális megosztottságáról

Tóth Kristóf, 2003. november 22. 19:07
A világ digitálisan alaposan meg van osztva - derül ki egy a napokban nyilvánosságra hozott tanulmányból, vagyis elmondható, hogy míg egyes régiókban az élet minden egyes területét high-tech megoldások uralják, addig más országok ettől még fényévekre vannak.

Az ITU (International Telecommunication Union), vagyis a Nemzetközi Telekommunikációs Szövetség az említett tanulmány kapcsán konkrétan azt vizsgálta meg, hogy 2002-ben milyen volt a világ internetes lefedettsége. A tanulány szerint nem meglepő módon Nyugat-Európában és Ázsiában ma már rendkívül sokan rendelkeznek internet kapcsolattal, ezzel szemben például a mezőgazdaságra épülő afrikai országokban lényegében alig ismerik a világhálót.

A jelentés készítői a világ 178 országát vették górcső alá és megállapították, hogy a 2002-es adatok alapján az észak-európai országok viszik a prímet internethasználat-ügyben, ugyanis a világon Svédországban és Dániában a legnagyobb az internetes penetráció, és Norvégia sem szomorkodhat a maga előkelő ötödik helyezése miatt. Az első tíz helyen ezenkívül olyan országok találhatók, mint például Izland, Dél-Korea, Hollandia, Finnország, Tajvan, illetve a tizedik helyen az Egyesült Államokkal osztozó Kanada. Érdekesség, hogy az Egyesült Királyság csak a lista tizenkettedik helyén szerepel, az viszont már korántsem meglepő, hogy a vizsgált afrikai oszágok a lista utolsó harmincas blokkjában lelhetők fel.

Az ITU szakértői úgy vélik, hogy a világ digitális megosztása sajnos a jövőben is folytatódni fog, vagyis egyre nagyobb lesz a szakadék a fejlett, illetve fejlődő országokban élők telekommunikációs szokásai között. Hasonló jelentést készített egyébként nemrégiben a második legnagyobb PC-s processzorgyártó cég, az Advanced Micro Devices (AMD) is, mely jelentésből többek közt arra is fény derült, hogy a digitális megosztottság a fejlett ipari országokon belül is tapasztalható. A szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy az alacsony internetes penetráció ellen csak és kizárólag kormányzati segítséggel lehet valamit tenni.