HP-adomány: szerverek 51 szakközépiskolának

Kovács Attila, 2003. december 11. 14:39

A Hewlett-Packard Magyarország december 11-én ünnepélyes keretek között, az érdekeltek és a sajtó képviselői előtt a Műegyetemen hirdette ki középiskoláknak szóló, informatikai adományokra vonatkozó pályázatának nyerteseit.

Ez a hetedik alkalom, hogy a HP segíti a középfokú tanintézményeket. Most 51 pályázó szakközépiskola jutott nagy értékű szerverhez, ezáltal százharminc fölé emelkedett azoknak az iskoláknak a száma, amelyeknél a számítástechnikai eszközöket HP-támogatással szerezték be. Az összesen eddig az iskoláknak adományozott mintegy 200 szerver és informatikai eszköz értéke mintegy 100 millió forint.

2003-ban nemcsak a HP Magyarország, de az amerikai anyavállalat is adott különféle magyarországi oktatási és egyéb támogatandó célokra pénzeszközöket.