Szerződéskötés az IHM és a Műegyetem között

Kovács Attila, 2003. december 15. 21:44
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem lett az Informatikai és Hírközlési Minisztérium HHÁT-1 (rádióberendezések és távközlő végberendezések megfelelőségét vizsgáló szervezetek létrehozásának támogatása tárgyú) pályázatának egyik nyertese.

A pályázati célok megvalósítására szolgáló szerződést ünnepélyes keretek között, a december 15-én az egyetemen tartott sajtótájékoztatón írta alá Jambrik Mihály közigazgatási államtitkár és Horvai György, a Műegyetem tudományos és nemzetközi rektorhelyettese. A pályázattal elnyert támogatási összeg, 143 millió forint, amely távközlő végberendezések előfizetői interfész csatlakozási követelményeinek vizsgálatára fordítandó. A célfeladat teljesítéséhez a pályázó a következő három előfizetői interfészt választotta: integrált szolgáltatású digitális hálózat (ISDN) alap hozzáférésű (2B+D), illetve primer sebességű (3...30B+D) előfizetői interfész, valamint nagy sebességű adatátviteli előfizetői interfész, fémes érpáron (xDSL).

Jambrik Mihály kiemelte: a pályázat által megvalósuló vizsgáló laboratóriumnak a Nemzeti Akkreditációs Testületnél akkreditált laboratóriumi minősítést kell nyernie, ennek birtokában pedig az Informatikai és Hírközlési Minisztériumnál kijelölést kell kérnie. A szerződés akkor teljesül, ha a pályázónak sikerül a kijelölést megkapnia. A kijelölés tényét a minisztérium bejelenti az Európai Bizottságnak, ahol a kijelölt szervezet "notified body"-ként nyilvántartásba kerül, ezúton ismertté válik az Unió tagországaiban, és más tagországok gyártóinak is végezhet vizsgálatokat.

Horvai Mihály hangsúlyozta, hogy olyan korszerűen felszerelt mérő laboratórium jön létre, amelyet a doktoranduszok is használhatnak majd, továbbá ezáltal ipari partnerkapcsolatokat is kiépíthetnek és ápolhatnak.

Sallai Gyula, a labornak helyet adó Távközlési és Médiainformatikai Tanszéket vezető professzor utalt rá, a meglévő műszerparkjukhoz öt nagy értékű műszert vásárolnak nyílt közbeszerzés útján, s az akkreditációs labor kialakítására maximálisan két év áll rendelkezésükre.