USA: Csődbe kergetik a spamküldő cégeket

forrás Prim Online, 2003. december 20. 11:51
Eliot Spitzer úr, New York állam főügyésze tegnap vádat emelt három kereskedőcég ellen, mert csalárd e-maileket küldenek. Egy sajtóértekezleten azt mondta, hogy olyan mértékű bírság kiszabását fogja kérni, ami csődbe kergeti őket, a potenciális többieket pedig vissza fogja rettenteni a hasonló gyakorlattól. Egyik helyettese több tízmillió dolláros nagyságrendről beszélt.

A Microsoft hasonló keresetet nyújtott be a hármak egyike ellen Washington államban, mert a spam kifejezetten az ő Hotmail szolgáltatását sújtja. A kért kártérítés 18,8 millió dollárral növeli az OptInRealBig gondjait.

Az OptIn arra hivatkozik, hogy ő csak közvetítette a leveleket és három másik cégre mutogat. Egyikük,a Delta Seven már menekül és csődvédelmet kér maga ellen. A többiek egymásra és még másokra mutogatnak, mint egy-egy küldőlánc részei és - részben - egymás tulajdonosai, aminek a kibogozása nem kevés munkát fog okozni a jogalkalmazóknak.

A vád lényege nem egyszerűen a tömeges kéretlen levélküldés, hanem az is, hogy ezeket más küldők nevével álcázták, így olyanok kerültek, ártatlanul, a képbe, mint egy koreai egyetem, egy szlovén internetszolgáltató és Kuwait pénzügyminisztériuma.

Hűvös Imre