Sulinet Express hajrá

forrás Prim Online, 2003. december 26. 21:32
A karácsonyra vásárolt 60 ezer forint körüli digitális fényképezőgépek forgalmát ugyan már nehéz túlszárnyalni, a Sulinet Express program keretében az év utolsó napjaiban még mindig lehet 60 ezer forint adókedvezményt elérni, és bár a program jövőre is folytatódik, azok a jogosultak, akik az idei lehetőséget kihagyják, végső soron kidobnak 60 ezer forintot az ablakon.
Már a program nyári indulásakor is tudni lehetett, hogy a Sulinet Express vásárlások december tetőznek, hiszen a vásárlásra fordított összeg kiadása és visszatérítése között ez esetben telik el a legrövidebb idő. Ráadásul a 60 ezer forintos adó-visszatérítési összeg a program eredeti célja szerint legfontosabbnak tekintett számítógépről átterelte a figyelmet a 60 ezer forintos magasságú perifériák, mindenekelőtt a digitális fényképezőgépek felé, ez ugyanis a karácsonyi ajándék szerepét is be tudja tölteni, ráadásul "ingyen van". (Hogy mennyire ez volt a sláger, az nem csak a vásárlási statisztikákból derül ki, hanem abból is például, hogy a Sulinet Fórumban ehhez a témakörhöz több mint 500 hozzászólás érkezett, míg a többi "topic" egyike sem érte el a kétszázat, de legtöbben néhány vagy néhány tucat vélemény után elcsendesült a vitakedv.)

Ennek ellenére a számítógép-forgalmazók egy része úgy járt a hirtelen megugrott kereslettel, mint a köztisztasági vállalatok az első téli hóeséssel: nem készültek fel megfelelően, meglepetésként érte őket a nagy roham. A Sulinet.hu oldal fórumán külön "topic" nyílt abban a témakörben, hogy mi kapható még, így tájékoztatták az érdeklődők egymást arról, hogy hol van még olyan eszköz, ami nem csak mintadarab, de azonnal el is vihető, idei számlát állítanak ki róla, vagyis a március 20-áig beadandó adóbevallásban érvényesíthető.

A legutóbbi összegzés szerint, amely még karácsony előtt készült, a program keretében gazdára talált eszközök értéke meghaladta a 17 milliárd forintot, ez a szám azonban valamelyest még növekedhet az év utolsó napjaiban. Igaz, vérmes reményeket a növekedéshez már nem szabad fűzni, hiszen nem csak a készletek apadtak ki, hanem karácsony után a vásárlási kedv is csökken, de a logika azt mondja, hogy lesznek, akik ilyenkor vásárolnak be, hisz ez esetben még tovább rövidül az idő, amelyre "kölcsön kell adjuk az államnak" a 60 000 Ft adókedvezményt.