Díjazott Oracle iLearning a Debreceni Egyetemen

forrás Prim Online, 2004. január 13. 10:51
Az Oracle Hungary arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézetének Oracle iLearning alapú Távoktatási Programja 2003-ban első helyezést ért el az Európai Bizottság és az Oktatási Minisztérium által létrehozott Európai Nyelvi Díj pályázaton.

Az Európai Nyelvi Díjat az Európai Bizottság és a magyar Oktatási Minisztérium alapította 1998-ban az Európai Unió tagállamainak kezdeményezésére. Célja, hogy hivatalos elismerésben részesítse az idegen nyelvek tanítása terén megvalósuló, példaértékűnek minősülő és innovatív programokat, folyamatokat az oktatás és képzés bármely szintjén.

A Debreceni Egyetem díjnyertes programjának hátterét biztosító Oracle iLearning távoktatási keretrendszert a Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézete 2002 őszén vezette be, a kapcsolatfelvételtől számítva csupán négy hét alatt. Az új rendszer alkalmazását elsősorban a tartalmában és formájában újszerű képzési forma minél magasabb szintű megvalósításának szándéka tette szükségessé, de komoly motiváció volt az oktatandó modulok számának folyamatos emelkedése, valamint a kiegészítő tananyagok méretének rohamos növekedése. Ezen kívül az intézetnél hagyományosan használt e-mailes kommunikáció sem tudta már kellőképpen támogatni a hallgatói csoportok együttműködését és a csoportmunkában tanító oktatók koordinálását. Lényeges szempont volt a keretrendszer bevezetésében az a tény, hogy az intézet számára egyre nagyobb költségekkel járt a fénymásolt tananyagok postázása. A rendszerrel szembeni fontos követelmény volt még, hogy az oktatás áttekinthetőbbé és hatékonyabban nyomon követhetővé váljon, hogy csökkentse a képzés költségeit gyorsabb megtérülés mellett és javuljon a tananyagok rendszerezhetősége és újrafelhasználhatósága, valamint hogy a július végén indult tárgyalások ellenére már lehetőleg az augusztus 21-i tanévkezdésnél élesben tudjon működni a környezet. A gyors bevezetésben az Oracle munkatársain kívül az oktatási tartalmak kialakításában évek óta együttműködő partnere, a Kudos Magyarország Kft. is jelentős szerepet játszott.

A 2003-ban lezárult pályázati fordulón a számos igen színvonalas idegen nyelvi program közül négy került díjazásra. Az élen végző Debreceni Egyelem Angol-Amerikai Intézete után a második helyet a Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziuma, míg a harmadik helyet a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete és a Discimus Alapítványi Közgazdasági Szakközépiskola - Discimus Üzleti Iskola szerezte meg. Az elmúlt öt évben Európában közel száz intézmény vehette át a nyelvoktatásban elért kiemelkedő eredményeiért járó díjat.